Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Abszolút surranópályán robogott be androidos mobilokra is a GRID Autosport, pedig akkora esemény ez, ami mellett nem kellene szó nélkül elhajtani.

Gondolhatnád, nagy cucc, mivel a GRID Autosport már egy ideje kint van iOS-en, ami jobban el van eresztve komolyabb játékokkal, legutóbb pedig Nintendo Switch-re jelent meg, és lemosott minden olyan versenyjátékot a színről, amiben nem fura gokartokkal versenyeznek Marióék. Valahogy a Switch sosem az autóversenyeiről volt híres, és bár ott volt a Mario Kart 8 és a Crash Team Racing: Nitro-Fueled, a hardcore gamerek nem kaptak igazán semmit.

És a legszebb az, hogy mikor megkapták, hirtelen megkapták ugyanezt az androidosok is, akiknek valamiért nem annyira szórják bőkezűen a konzolos átiratokat, mint az Apple-tulajoknak. A GRID Autosport ugyanis nem csak az első igazán komoly versenyjáték Androidra, de bőven odatehető a konzolos verziók mellé, nincs különbség, főleg akkor nincs, ha bivalyerős hardver ketyeg a telefonodban, annyira erős, hogy végre értelmet nyernek tőle az olyan telefonok, mint az ASUS ROG Phone II.

Sokan mondogatják, hogy aki telefonnal játszik, az nem normális, pedig ez hülyeség. A telefon eleve mindenkinél kéznél van, bizonyos értelemben talán a legjobb kézikonzol, ami valaha megszületett. Csak hát a komoly játékhoz kell egy kontroller is, és a GRID-nél sincs ez másképp. Irányíthatjuk ugyan a telefon forgatásával, vagy a képernyő tapizásával is a játékot, sosem lesz az igazi. Ide bizony kontroller kell. Vagy ha nincs kontroller, akkor sok türelem. Nagyjából el lehet felejteni az érintőképernyős irányítást, mert nem lehetetlen ugyan, de különösebben nincs benne sok élvezet. Helyette a „telefonkormányzás” sokkal célravezetőbb, mert ekkor a mobil jobb és bal oldalát gázként és fékként használva már precízebb kanyarodásokat is meg lehet oldani, de az első pillanatokban nem lesz benne sok köszönet. Ha már benne van úgy egy óránk, akkor az isten se ment meg minket attól, hogy sikeresek legyünk.

És ez benne a szép. A GRID Autosport ugyanis abszolút visszaadja a konzolfeelinget, nem csak grafikailag, hanem játékélményben is, és bizony nincsenek kompromisszumok, ez nem egy mobilra butított játék, itt bizony ugyanazokat a versenyeket ugyanolyan körülmények között játszod le, ahogy a nagytestvéreknél. Az autód törik, a pályán pedig nem száguldozik kevesebb autó, hogy a framerate optimális legyen.

Ez a kompromisszummentesség pedig baromi jó. De hát meg van az ára. Egy Huawei Mate 20 Pron például a GRID eléggé akad, ha mindent kimaxolunk, de visszafogottabb grafikai beállításokkal gyönyörűen siklik, akadás nélkül, és még mindig sokkal szebben, mint egy átlagos mobiljáték. Ha megvan a megfelelő hardver, akkor viszont erősebb élsimítással tényleg elképesztően fest, de komolyan nem kell szégyenkeznie akkor sem, ha nem egy atomerőmű hajtja meg.

Nagyon szüksége volt már az Androidnak egy ilyen játékra. Persze, akadnak nagyon jó arcade autóversenyek, de közelükben sincs a GRID Autosport. Ilyen tartalmas, ennyire precízen kidolgozott versenyjáték mobilra még nem nagyon jött, persze akadt pár jelentkező, de valahogy mindegyik megmaradt a „mobiljátékos” keretben. Vagy szimplán egy ultrarégi játék feldolgozása volt, amit már az Android TV-d is simán elbír. És persze ott a Real Racing 3, amihez a legtöbben hasonlítgatják, de a GRID azért talán egy picit komolyabb versenyző.

A GRID Autosport ára ahhoz képest meglehetősen baráti, hogy mennyi lehetőség van benne szólóban és multiban is, 3599 Ft-ért lehet beszerezni Google Play-ről (a Switch-verziót ennek többszöröséért adják), de azzal azért jobb tisztában lenni, hogy még a középkategóriás mobilokat is körberöhögi hatszor.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.