A Vice szúrta ki, hogy Kínában David Fincher korszakos mesterművét egy kicsit megadjusztálták a cenzorok. Az ország egyik streaming platformján egy olyan verzió látható, ami teljesen értelmetlenné tette a film lezárását. De legalább a kormány elégedett lehet.

Kezdjük az elején: a Harcosok klubja számunkra időtlen klasszikus, amit annyira nagyra tartunk, hogy még azt is megtiltanánk, hogy a kereskedelmi tévék reklámszünetekkel csesszék el a mű élvezetét, a megvágására, cenzúrázására pedig egyenesen égbekiáltó bűnként tekintünk.

Ebben a cikkben azt is elmondjuk, miért:

Megszegjük az első szabályt: beszélünk róla – Tizenöt éves a Harcosok klubja

Napra pontosan tizenöt éve mutatták be David Fincher rendezésében Chuck Palahniuk Harcosok klubja című regényének filmadaptációját, és a világ azóta már nem ugyanaz a hely. Vitathatatlan tény, hogy az ezredfordulón nem nagyon történt jobb dolog mozifronton ennél az istentelenül zseniális tripnél. A Player örömmel borul térdre a film előtt, ami segített felnőni a most harmincas éveit taposó generáció büszke tagjainak.

Szóval nem ugráltunk örömünkben, amikor kiderült, hogy Kínában a Tencent Video nevű platformra a mozinak egy olyan változata került föl, ami az alkotás egyik legfontosabb momentumának eltörlésével tette a kommunista rezsim számára is elfogadhatóvá kedvenc filmünket.

Figyelem, spoilerek jönnek!

A sztori ugyebár egy névtelen főhősről szól, aki összebarátkozik egy Tyler Durden nevű nihilistával, aki a modern fogyasztói társadalom eltörlésére létrehozza a Káosz brigád nevű terrorszervezetet. A fináléban aztán kiderül, hogy a főhős és Tyler ugyanaz a személy, emberünk pedig megpróbálná megakadályozni a szervezet tervét, de már túl késő. Az utolsó képsorokban az önmagához visszatalált mesélő szerelmével együtt egy toronyház ablakán kifelé bámulva figyeli, ahogy a brigád által elhelyezett bombák ledöntik a legnagyobb hitelkártyacégek épületeit, ezzel lenullázva az adósságokat, minden bizonnyal gazdasági káoszt okozva a világban.

Itt megnézheted a film utolsó néhány percét, melyet a Pixies Where Is My Mind című száma is feledhetetlenné tett:

Szimbolikus vég, melynek – mint ahogy minden másnak is ebben a remekműben – fontos funkciója, jelentése van. Igen ám, de a rendszer elleni lázadás nem olyasmi, amit a kínai kormány akár csak a művészet szintjén is támogatna.

A cenzorok fogták hát a film végét, kivágták belőle a toronyházak ledőlését és a helyére tettek egy feliratot, ami végtelenül buta módon fejezi be a sztorit. Íme:

A Tyler által szolgáltatott információk alapján a rendőrség hamar leleplezte a tervet, elfogta az összes elkövetőt és megakadályozta a robbantásokat. A bírósági tárgyalás után Tylert elmegyógyintézetbe zárták, ahol kezelésnek vetették alá. 2012-ben helyezték szabadlábra.

A Vice megkereste a Tencent Video illetékeseit, de a megkeresésre a cég képviselője nem válaszolt. A hallgatás persze érthető, hiszen ezt a filmművészet és jóízlés elleni támadást nemigen lehet megmagyarázni. Akár felülről jövő megrendelés, akár vakbuzgó komformizmus okozta a cenzúrát, mindenki szégyellhetné magát, akinek ehhez a botrányos mutatványhoz köze volt.

Persze innen Európából egy ilyen bravúrt vajmi nehéz megítélni, de azért némileg nyugtat minket a tudat, hogy a barbárság még a kínai nézők körében is kiverte a biztosítékot. Volt, aki elmésen megjegyezte, hogy e logika mentén az Ocean's Eleven vagy a Keresztapa teljes szereplőgárdáját le kellett volna tartóztatni a film végén. A vicces beszólás persze nélkülöz némi éleslátást, hiszen míg ezekben a filmekben egyszerű bűnözőkről volt szó, addig a Harcosok klubja egy zseniális társadalom- és rendszerkritika.

Annak mondjuk örülhetünk, hogy nem forgattattak le egy új jelenetet a film végére, amiben az öregedő Brad Pitt hűséget esküszik a kommunista vezetésnek! Így azért mégiscsak könnyebb lenyelni a békát.

Ez is érdekelhet:

Hiába latin színésznő kapta Hófehérke szerepét, a Disney élőszereplős adaptációja valaki szerint még így sem elég polkorrekt

Ha egy kicsit töröd a fejed, akár magad is kitalálhatod, ki emelte fel a szavát a készülő film ellen.

(Forrás: Vice)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában