Ezen a héten az obszcén humor bacchanáliája és az apokalipszis érkezik el a Player-könyvklub olvasóihoz. Csak bírják szuflával!

Mágikus szürrealizmus

Csepelyi Adrienn heti könyve

Fehér Béla – Kossuthkifli

Kiadja: Magvető kiadó

340 oldal, 3490,- Ft

Tulajdonképpen elég volna annyit írni a Kossuthkifliről, hogy tessék szépen szaladni, megvenni, elolvasni, lehetőleg ne a villamoson, mert ott mindig gyanús kicsit a térdcsapkodva-hörögve röhögő utas. Aki kívánta már pokolba Jókait (igen, MINDEN egykori általános iskolás nevében beszélek), az felnőtt fejjel talán kicsit megenyhült a mester irányába (én például megszállottan gyűjtöm a műveit), de egészen biztosan egy merő boldogság lesz számára olvasni, ahogy Fehér Béla a végletekig karikírozza a történetvezetési és nyelvi sajátságokat, amikkel magyartanárunk riogatott valaha bennünket.

A Kossuthkifli roskadozik az olyan vaskos poénoktól, amikről azt hitted, nincs író, aki bevállalná őket – mindezen felül pedig még úgy is ellenállhatatlanul olvastatja magát, hogy az 1848-as szabadságharcot idéző nyelvezete semmiképp se nevezhető könnyednek.

"– Uram, tisztában vagyok a kötelességemmel!
– Tehát egy órán belül főbe lövi magát?
– Szükségtelen. Ezennel megkérem a lánya kezét."

Egy XIX. század road movie át az országon, a csatamezőkön, ellenséges és szakadár csapatokon, útonállókon, szellemeken és természetfölötti lényeken – igen, ez pont az a könyv, amit nem lehet elmesélni. El kell olvasni.

 

Ami Brad Pittnek is bejött

Nagy Gergő heti könyve

Max Brooks – World War Z – Zombiháború

Kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

408 oldal, 2999,- Ft

Mel Brooksnak sokat köszönhet a világ. Egyrészről nem lehetünk neki elég hálásak az Űrgolyhók című intergalaktikus mesterműért (igen, most túloztam egy kicsit), másrészt pedig amiatt jár neki a baráti vállveregetés, mert anno összeállt egy nőnemű egyeddel, majd az interperszonális kooperáció eredményeként megszületett a kis Max. Az ifjabbik Brooksból a földkerekség legnagyobb geekje kerekedett, aki nem elégedett meg azzal, hogy zombis horrorok plakátjaival tapétázta ki a szobája falát. Felcseperedve az élőhalottakhoz való megmagyarázhatatlan vonzódása olyan művekben öltött testet, mint a Zombi Túlélő Kézikönyv, illetve a World War Z, mely annyira bejött Brad Pittnek, hogy hajlandó volt egy stábbal együtt egészen Budapestig elrepülni, ahol készségesen megtámogatta terrorelhárítóinkat néhány láda színházi kellékfegyverrel. A film a legújabb hírek szerint éppen komoly gondokkal küzd, úgyhogy ezt inkább hagyjuk és térjünk át az írott alapanyagra.

A Zombiháború tulajdonképpen egy kamu dokuregény, melyben a zombi-apokalipszis főszereplőit és túlélőit szólaltatja meg egy ENSZ-alkalmazott. Az epizodikus felépítés végigköveti az egész művet. Elsőként a nulladik beteg sztoriját meséli el egy kínai körzeti orvos, aztán egyre durvább történeteket hallhatunk kutatók, katonák, egyszerű emberek vagy éppen a káoszból hasznot húzó gátlástalan businessmanek szájából. Ha te is a legtöbbet használt kifogással hárítod el a könyvajánlókat („Nincs rá időm.”), akkor ennél alkalmasabb művet nem is tudnék neked ajánlani. Munkába menet csak egy-egy fejezetet fogsz tudni elolvasni, de hamar azon kapod majd magad, hogy az esti agyi áramszünet előtt nem a távirányítót, hanem ezt a véresen szórakoztató remekművet veszed a kezedbe.

Brooks nem spórolt az előkészületeken és komoly közgazdasági kutatásokkal, katonai elemzésekkel támogatta meg a témát. Folyamatosan azzal az érzéssel lapozunk tovább, hogy ha oszladozó élőhalottak rohannák le a világot, az valószínűleg pontosan így menne végbe. Az egyes szám első személyű elbeszélések és a hétköznapi nyelvezet ráadásul olyan közel hozzák az eseményeket az olvasóhoz, mintha egy tábortűz mellett kezdődne hatalmas sztorizás az USA keleti partján a vízből előbukkanó, majd a katonaságot ledaráló, a hatalmas orosz tundrákon jégé dermedő, tavasszal felengedő zombi-hadseregről és a traumára totális pánikkal reagáló nemzetekről.

A World War Z felfogható társadalomkritikának vagy egy igen gonosz elmejátéknak a „Mi lenne ha?” jegyében, de azzal sem lősz nagyon mellé, ha csak a puszta szórakoztatást várod tőle. Előreláthatólag jövőre visszavonhatatlanul kitör a zombiláz, így érdemes lesz gyorsan képbe kerülni.

Rákattantál? Katt, és hétvégén már olvashatod!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Ted Lasso színésznője a kamerák előtt küldött el egy fotóst a fenébe

Egyetlen jedinek sem kell félnie a Lego TIE Interceptortól

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés