Hide the pain Harold, azaz polgári nevén Arató András lassacskán Magyarország legfontosabb importtermékévé válik: nemrég egy magyar együttes forgatott vele klipet, most pedig a Manchester City hívta meg egy meccsre - meg persze azért, hogy jól leoltsa a rivális Unitedet.

A nyugdíjas villamosmérnök még a 2010-es évek elején vált mémmé, miután a vicces kedvű internetezők egészen új kontextusba helyezték a róla készült stock photót, ami úgy néz ki, mintha a rajta szereplő ember éppen minden erejével próbálná eltitkolni, hogy belül mennyire szenved.

Nahát, megjöttek az eredmények a fogorvosomtól. Két évem van hátra.

A mémek sorsa általában az, hogy rövid virágkor után eltűnnek a süllyesztőben, de Harolddal nem ez történt: a Knowyourmeme.com szerint a népszerűsége 2014 óta töretlenül emelkedik, és tavaly már az egyik legnagyobb brit napilap, az Independent készített vele interjút. Mostanra annyira meglódult a szekér, hogy a Manchester City is meglátta benne a lehetőséget, így meg is hívták magukhoz, hogy töltsön el néhány napot a városban.

A videót három nap alatt több mint 230 ezren látták a Youtube-on, és a hozzászólások alapján Haroldot (azaz Andrást) mindenki imádja:

  • "Hát... ez valószínűleg a legjobb dolog, amit valaha a Youtube-on láttam."
  • "Ettől a videótól egy kicsit kevésbé félek attól, hogy élnem kell."
  • "Ez az ember azonnal elhozná a világbékét, ha bármelyik országnak a vezetője lenne."

Még annak ellenére is, hogy a videó végén elég keményen beoltotta a rivális Unitedet, akik jelenleg 16 pontos hátrányban vannak a bajnokságban.

"Azt hiszem, a vörös oldalnak szüksége lesz egy kis segítségre, hogy elrejtsék a fájdalmukat."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában