Nincs mese, az ilyen filmekre vár Hollywood. Az Életem NAGY szerelme főhőse egy 136 centi magas férfi, bizonyos Alexandre (Jean Dujardin), aki megtalálja egy szőke, 180 centis szépség, Diane (Virginie Efira) telefonját, majd kialakul köztük valami, de természetesen a külvilág és saját maguk sem biztosak abban, hogy egy ilyen szintű fizikai különbség vállalható-e egy komoly kapcsolatban. És jönnek a hangos szülők, a béna házvezetőnő, a hebrencs asszisztens, az agresszív volt férj, és mindez végig a jó ízlés határain belül marad.

A francia vígjátékokra nem mindig jellemző ez a visszafogottság, sőt, de ez a film csodát művel. Sajnos visszafogottságában elfelejt igazán kirobbanóan vicces lenni, de bőven elviszi a balhét Dujardin mindig remek játéka, és Virginie Efira szépséges tipródása. Az Életem NAGY szerelme tudatosan kerüli az amerikai vígjátékokra jellemző helyzeteket, bár egyszer-kétszer azért kacérkodik velük, nem fordul blődlibe, megvalósítása viszont azért itt-ott hagy némi kívánnivalót maga után, látszik a green box, az ejtőernyős ugrásnál pedig az is, hogy nem egy 136 centis ember ugrott ki a gépből, de ezekkel a hibákkal együtt lehet élni.

Abszolút vállalható romantikus vígjáték ez, de végig az járt a fejemben, hogy ebből mennyire pocsék filmet fog készíteni Hollywood hamarosan, mert készíteni fog, ez nagyjából borítékolható. Nem kell majd nekik hozzá más, mint hogy elővegyék azokat a jeleneteket (szép számmal vannak), amelyek nem lépnek át azon a bizonyos határon, és áttessékeljék őket rajta, nyálazza össze durván a kutya a főhőst, húzza le a gatyát a szekrényen lógó férfiról a másik férfi, essen bele egy tonna lótrágyába az ejtőernyőző pár. Maga az Életem NAGY szerelme is remake egyébként, egy 2013-as brazil film, a Corazón de León újrája, én viszont azt mondanám, itt most álljunk mega a remake-hadjárattal, csak hát ez nem kívánságműsor.