A bűvös három szó – „megtörtént események alapján” – még a leggagyibb horrorfilm összképén is javít néhány pontot, legalábbis Hollywoodban így gondolják. Most bemutatunk tíz olyan sztorit, amit sikeresen emeltek négyzetre az óceán túlfelén munkálkodó rémfilmesek. Szép álmokat kívánunk!

  1. 10/10


    Rémálom az Elm utcában (1984)

    A film:

    A gyerekgyilkos Freddy Kruegernek rossz napja van; áldozatai szülei elől kénytelen bemenekülni egy raktárépületbe, amit az őrjöngő tömeg rágyújt, így ez a velejéig romlott alak cseppet sem kellemes körülmények között kénytelen távozni a túlvilágra. Persze ezzel nincs vége a lidércnyomásnak: a szétégett arcú Freddy néhány évvel később visszatér, hogy egy meglehetősen ódivatú csíkos pulóverrel és egy késekkel teletűzdelt kesztyűvel álmukban riogassa az Elm utca fiataljait. A legnagyobb gáz azonban az, hogy akikkel alvás közben végez, azok a valóságban is szörnyű halált halnak.

    A valóság:

    Kötve hisszük, hogy hallottál már a SUNDS (Sudden Unexpected Nocturnal Death Syndrome – váratlan éjszakai halál szindróma) nevű rémségről, úgyhogy felvilágosítunk; ez a rejtélyes jelenség főleg a Távol-Keleten okoz galibákat, ahol a szerencsétlen érintett szíve az éjszaka folyamán elkezd hevesen verni, majd egész egyszerűen leáll, ami halálhoz vezet. A holttestet megvizsgáló orvos minden esetben tanácstalanul tárja szét a kezeit, mivel az áldozatok gyors távozására látszólag nincs semmiféle ésszerű magyarázat.

    A SUNDS sokáig megmaradt a thai és filippínó lakosság problémájának, ismertté csak akkor vált, amikor a hetvenes évek végén az USA illetékesei is felfigyeltek a jelenségre. Ekkortájt olvasott egy cikket Wes Craven arról, hogy egy csapat ázsiai bevándorló iszonyatos rémálmokról panaszkodott kezelőorvosának, melyek ellen kávéval és alvásmegvonással védekeztek. A horrorguru gyorsan összegyúrta az említett szindrómát a cikk szereplőinek sztorijával, így született meg a méltán hírhedt Freddy Krueger.

    Parafaktor: 8/10 – Éjszaka, párnák közt, fiatalon, figyelmeztetés nélkül…

  2. 9/10


    A ragyogás (1980)

    A film:

    A Stephen King azonos című regényét feldolgozó Kubrick-klasszikusban Jack Torrance megkapja álommelóját egy világtól elzárt szálloda fűtőjeként, mely a telet zárva tölti. Természetesen magával viszi feleségét és hiperérzékeny fiát is, akinek viszont egyáltalán nem jön be a hely. Folyamatosan szellemeket lát, másrészt pedig megérzi, hamarosan valami borzalmas fog történni velük, amit – látva a rejtélyes erő miatt egyre inkább becsavarodó Jacket – nem is olyan nehéz elhinni.

    A valóság:

    Colorado államban, a Sziklás-hegység Nemzeti Park közvetlen szomszédságában 138 szobájával várja vendégeit a festői Stanley Hotel. A szálloda a téli hónapokban lezúduló hótömeg miatt teljesen el van vágva a külvilágtól, ezért csak egy szorgos kazánkezelő marad a falak között, hogy ne fagyjon szét az épület a tavasszal esedékes nyitásig. Az évek során a személyzet és a vendégek is többször tapasztaltak furcsa, megmagyarázhatatlan jelenségeket, melyek gócpontja a patinás bálterem.

    Senki nem csodálkozik azon, ha fura zene hangjai szűrődnek ki a lezárt tánctér felől, mint ahogy az sem zavar már senkit, ha a rég használatlan zongora magától megszólal az éjszaka közepén. King maga is eltöltött egy éjszakát a szállodában, a kísérteties sztori pedig akkor ötlött fel benne, amikor álmában látta fiát, amint iszonyatos sikoltozással menekül a szálloda folyosóin… egy tűzoltótömlő elől.

    Parafaktor: 2/10 – Nem hiszünk a szellemekben, másrészt pedig elég kevés esélyt látunk rá, hogy a vakációnkat a festői Stanley Hotelben töltsük el.

  3. 8/10


    Psycho (1960)

    A film:

    Mi a közös Norman Bates-ben (Psycho), Buffalo Billben (A bárányok hallgatnak) és Bőrpofában (A texasi láncfűrészes mészárlás)? Először is mindhárman őrült gyilkosok, akik nem nagyon tudnak mit kezdeni a női nemmel, másrészt előszeretettel bújnak mások bőrébe, amit ezúttal nem képletesen, hanem szó szerint kell érteni. A legdurvább közös nevező mégis az, hogy mindegyiküket az egyik legbizarrabb amerikai sorozatgyilkos, Ed Gein ihlette. Most kirakjuk a 18-as karikát, ennek tudatában olvass tovább!

    A valóság:

    Ed Gein Amerika leghírhedtebb sorozatgyilkosa. Az ötvenes években egy wisconsini kisvárosban, Plainfieldben szedte áldozatait, akik egytől egyig nők voltak. Elfogása után az akkori közvélemény hónapokig nem tudott feleszmélni a sokkból. Az 1957 novemberében Gein lakásán tartott házkutatás után az eljáró nyomozókat terápiára küldték, ami nem is csoda, hiszen ennek a szörnyetegnek a pincéje tele volt pakolva az áldozatai bőréből készült maszkokkal, lámpaernyőkkel, üléshuzatokkal és találtak egy összefércelt „kezeslábast” is, a nagy műgonddal tartósított szervekről és egyéb testrészekről nem is beszélve. A kihallgatásán Gein elmondta, a negyvenes évek végén kezdődött a gyűjtőszenvedélye, amikor több holttestet is kiásott a helyi temetőben, akik szerinte édesanyjára hasonlítottak.

    Parafaktor: 10/10 – Ed Gein története bizony nem esti mese. Több mint fél évszázad távlatából is borsódzik az ember háta.

  4. 7/10

    Megszólít az éjszaka (2002)

    A film:

    Richard Gere Megszólít az éjszaka című horror-light közhelygyűjteményében riporterként érkezik egy nyugat-virginiai kisvárosba, ahol a helyiek arról számolnak be, hogy éjszakánként egy félig lepke, félig ember lény rémisztgeti őket. Persze a városi nagymenő először valami hátsó kertben termesztett kultúrnövény elfüstölésére és az alkohol káros hatásaira gyanakszik, de később egyértelművé válik, hogy a látomások egy katasztrófa eljövetelére figyelmeztetnek.

    A valóság:

    A Point Pleasant nevű kisvárosban 1966 novemberében egy fiatal pár bejelentette a hatóságoknak, hogy egyik éjszaka a városon kívül egy hatalmas szürke színű repülő lényt láttak, akinek vörösen izzottak a szemei. Ez a jelenés egy darabig követte az autójukat, aztán lemaradt és eltűnt a szemük elől. Az elkövetkező hónapokban egy rakás hasonló észlelés borzolta a kedélyeket, melyek egészen addig ismétlődtek, amíg 1967 decemberében össze nem omlott a város melletti Silver-híd, 46 ember halálát okozva. A „molyember” legendáját a kisváros olyannyira a magáévá tette, hogy még szobrot is állítottak neki.

    Parafaktor: 2/10 – „Molyember”? Vagy csak egy kisváros akar néhány ezrest szakítani az ufóturizmusból? Egy biztos; a film jobbára átlagos.

  5. 6/10

    A cápa (1975)

    A film:

    Még az is ismeri Steven Spielberg egyik legjobb filmjének jellegzetes vészjósló dallamait, aki valamilyen oknál fogva nem látta ezt a még mai szemmel is elképesztően intenzív horrorklasszikust. A sztori szerint az Amity-sziget csillámvizű partjait egy hatalmas fehér cápa tartja rettegésben, mely előszeretettel fogyaszt el szörfösöket és huncutkodó párokat. Amikor az öldöklésnek már a lángos- és dinnye-árusok is kárát látják, a helyi rendőrfőnök egy tapasztalt tengerésszel és egy tengerbiológussal együtt elindul, hogy levadássza a dögöt.

    A valóság:

    A film alapjául szolgáló novellát papírra vető Peter Benchley-t két valós esemény ihlette. 1916 júliusában New Jersey partjainál – állítólag a kivételes hőség következtében – valóságos cápatámadás-dömping vette kezdetét, melynek során összesen négy ember vesztette életét és tucatnyi fürdőző sebesült meg. A támadások pánikhoz vezettek, a parti őrség kénytelen volt fémhálót húzni a kedveltebb strandok sekély vizei köré.

    A másik történet pedig egy Frank Mundus nevű extrém horgászhoz kötődik, aki egy alkalommal Montauk partjainál kihalászott az óceánból egy 2060 kilós fehér cápát. A szörnyeteg egy csapásra híressé tette, és ő ihlette a film vén tengeri rókáját is.

    Parafaktor: 7/10 – A sokkoló film a maga idejében érezhető visszaesést eredményezett az óceánparti strandok forgalmában. Nyaralás előtt lehetőleg hanyagoljuk a megtekintését!

  6. 5/10


    Sziklák szeme (1977)

    A film:

    Alexandre Aja 2006-os remake-je leginkább a brutalitásban licitált rá Wes Craven 1977-es Sziklák szeme című horrorjára. Egy család vakációzni indul, de a sivatagban lepukkan a busz, a komor sziklák között pedig gyanúsan mozgó árnyak rémisztgetik szerencsétleneket. A helyzet akkor durvul el, amikor felbukkan néhány torzszülött pszichopata, akikről az is kiderül, hogy előszeretettel dobják fel étrendjüket elővárosi turistákkal.

    A valóság:

    Wes Cravent egy régi skót rémtörténet ihlette meg. A legenda szerint a XV. századi Skóciában a hegyek között rejtőzött egy 48 tagú klán, mely állítólag több mint ezer embert mészárolt, majd falt fel egy bizonyos Alexander „Skót” Beane vezetésével. A történet néhány rajzon és a Newgate börtön katalógusában egy bejegyzés formájában maradt fenn, de azt, hogy valóban megtörtént, több történész is cáfolja.

    Állítólag a klán fejének és feleségének született egy rakás gyermeke, akik egymással is frigyre léptek, így a népes család több tagja is rémisztő torzulásokkal született. Létezésükre úgy derült fény, hogy az egyik kiszemelt áldozat képes volt visszaverni a támadásukat, majd többedmagával visszatért és kifüstölte a kompániát emberi testrészekkel teletömött barlangjukból. A bejegyzés szerint a klán összes tagját tárgyalás nélkül végezték ki Glasgow városában.

    Parafaktor: 5/10 – A rémtörténet egy tábortűz mellett a skót felföldön biztos baromi ütős lehet. Kár, hogy erre nem sokszor adódik alkalmunk.

  7. 4/10

    A rettegés háza (1979)

    A film:

    Legutóbb Ryan Reynolds főszereplésével melegítette fel Hollywood a rossz emlékű amityville-i házikó vérgőzös történetét. A sztori mondhatni sablonos: a Lutz család beköltözik egy első blikkre csodás házba, melyről később kiderül, hogy egy szörnyű mészárlás színtere volt. Néhány nap múlva egyre borzalmasabb események történnek és az apa is furcsán kezd el viselkedni… Bla, bla, bla…

    A valóság:

    Az Amityville-lel foglalkozó filmek – így a 2005-ös A rettegés háza is – egy dologban osztoznak: valóban megtörtént események szolgálnak a horror alapjául. Az ikonikus homlokzati ablakokkal büntető házban, az Ocean Avenue 112 szám alatt ugyanis 1974 novemberében Ronald DeFeo fegyvert ragadott, majd családjának mind a hat tagját agyonlőtte.

    Egy évvel később a házba beköltözött George és Kathy Lutz három gyermekükkel, majd huszonnyolc nap után hanyatt-homlok menekültek, mivel állításuk szerint valamiféle túlvilági szörnyűség tört az életükre. A George Lutz által készített képen például állítólag a legifjabb DeFeo fiú szelleme látható, amint a bal oldali ajtón kukucskál kifelé a lépcső karzata felett.

    Parafaktor: 6/10 – A fene se bútorozna be egy ilyen szörnyű mészárlás helyszínére. Lutzék egyék meg, amit főztek!

  8. 3/10

    Ördögűzés Emily Rose üdvéért (2005)

    A film:

    Emily Rose egy egyszerű vidéki diáklány, akit egyik este a kollégiumban meglátogat valamiféle borzalmas túlvilági lény, onnantól kezdve elkezd hallucinálni, idegen nyelveken beszélni, és a testrészeit mindenféle természettől idegen pózokba csavarni. A 2005-ös horror, bár szolgaian mondja fel az ördögűzős filmek összes fontosabb kellékét, tagadhatatlanul képes a frászt hozni a nézőre, amit elsősorban az ezúttal valóban indokolt „megtörtént események alapján” címsornak köszönhet.

    A valóság:

    A film egy Anneliese Michel nevű német lány történetét dolgozta fel, aki az orvosok szerint epilepsziában, összes családtagja és ismerőse szerint azonban valami sokkal komolyabb nyavalyában szenvedett. Tizenhat évesen kezdődtek a vészjósló tünetek, aztán néhány hónap múlva Anneliese már arról panaszkodott, hogy folyamatosan démonok kísértik és utasításokat adnak neki. Az epilepsziára kapott gyógyszer nem segített, a neurológusok pedig csak a megszokott frázisokat ismételgették, így amikor a beteg öncsonkítást kísérelt meg, családtagjaira támadt, majd az éhezés miatt betegesen lesoványodott, a család felkereste az egyházat és áldást kért az ördögűzés rituáléjára.

    Kilenc hónap alatt több mint ezer ördögűzést hajtottak végre a szerencsétlen lányon, akinek végül az éhezés, majd egy súlyos tüdőgyulladás miatt adta fel a teste a küzdelmet. A rituálékat végrehajtó papokat és a szülőket perbe fogták, majd gondatlanságból elkövetett emberölés miatt hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

    Parafaktor: 8/10 – Zavarba ejtő történet, mely egészen biztosan libabőrt húz a hátadra.

  9. 2/10

    Gyerekjáték (1988)

    A film:

    Szerintünk napjaink harmincas generációjának jó része a játékbabákat gonosz, rémisztő külsejű kreatúráknak tartja, mely hozzáállás eredője nem más, mint a Gyerekjáték című ’88-as horrorfilm. Ebben a kedves kis filmben egy gyilkos szelleme száll meg egy vörös hajú fröccsöntött babát, Chuckyt, aki – ha éppen senki nem néz oda – boldogan trancsírozza fel a közelében gyanútlanul tébláboló felnőtteket. A film nem kevés trash folytatást is megélt olyan címekkel, mint például Chucky menyasszonya vagy Chucky ivadéka. Szép kis család!

    A valóság:

    A Gyerekjáték sztoriját jegyző Don Mancini az ötletet a Robert nevű játékbaba történetéből kölcsönözte. Robertet egy Key Westben élő festő és író, bizonyos Robert Eugene Otto kapta gyermekkorában egyik jamaikai dadájától. A szóbeszéd szerint a festő gyerekként úgy beszélgetett Roberttel, mintha élne. A baba akkor kezdett a lakás kellemetlen tartozéka lenni, amikor a szülők egy éjszaka a gyerek sikoltozására rohantak be a szobába és a bútorokat széthajigálva találták. A szomszédok hamarosan elmesélték, hogy az ablakon keresztül többször látták, amint Robert ide-oda mozog odabent.

    Miután Eugene Otto meghalt, Robert a padláson várta az új tulajdonosokat. Az újonnan beköltöző család tízéves tagja hamarosan beszélgetni kezdett a játékkal, aztán az egyik éjszaka sikoltozva hívta a szobába a szüleit, és arra panaszkodott, hogy a játék keresztülszaladt a szobán és a nyakát kezdte szorongatni. A baba jelenleg Key West múzeumában található, és a legenda szerint a látogatóknak udvariasan meg kell kérdezniük tőle, hogy lefényképezhetik-e. Ha ugyanis engedély nélkül kattintanak, Robert átkot küld rájuk a képen keresztül.

    Parafaktor: 10/10 – Az egész nem több egy buta babonánál, de akkor is; gyilkos játékbaba?

  10. 1/10

    Démoni doboz (2012)

    A film:

    Apuka vesz a kislányának egy olyan dobozt, melyről még az életük első horrorfilmjét bámuló pelyhedző állúak is azonnal megmondják, hogy valami nem okés vele. A rossz előérzet aztán hamar beigazolódik, hiszen a kislány néhány nap alatt Rob Zombie-imitátorrá válik, és elkezdi felzabálni a hűtőben levet eresztett nyers húsokat. Amikor a sikítozás és ordenáré hörgés a lakás alaptartozékává válik, kiderül, hogy a dobozban egy rég elfeledett démon várta, hogy végre valaki rányissa a kis tároló fedelét. Megvenni könnyű volt, megszabadulni tőle viszont már nem olyan egyszerű. (Kritikánkat itt olvashatod a filmről.)

    A valóság:

    A szkeptikus társaságok tagjai már eddig is fejcsóválva olvasták cikkünket, ezzel pedig ismét egy olyan történethez érkeztünk, melyben a kelleténél kicsit több „állítólag”-ot vagyunk kénytelenek szerepeltetni. Bármilyen fura, egy mezei ebayes adásvétel szolgál a sztori alapjául. Egy Iosif Nietzke nevű missouri-i diák úgy rakott fel egy régi zsidó dobozkát az online piactérre, hogy figyelmeztette a vevőket: a doboz el van átkozva és balszerencsét hoz a tulajdonosára. Neki például fiatalon kihullott a haja.

    A marketing bejött, így a doboz végül 280 dollárért cserélt gazdát. A történet akkor vett fordulatot, amikor egy 107 éves zsidó folyóirat cikket jelentetett meg a kis tárolóról, melyben arra figyelmeztette az új tulajdonost, hogy új szerzeményében egy „dibbuk”, egy ősi zsidó démon lakozik. A hype-ra csak ráerősített a doboz előző tulajdonosa, aki elmondta, hogy a pincéjét – ahol elhelyezte a dobozt –, valamilyen ismeretlen erő rendszeresen felforgatta és a fura zajok is megszokottak voltak a házában.

    Parafaktor: 2/10 – Nem rossz történet, bár ennyi erővel akkor már inkább a lámpás szellemében hiszünk; az legalább nem csinál ekkora rendetlenséget.

    Tovább a:
    Legfrissebb cikkekhez
    A Kult&szórakozás legújabb cikkeihez
    Az eltűnt szexistennőkről szóló hiánypótló íráshoz

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Életmód

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon