Néha azt érezzük, hogy egy karaktert egyenesen egy színészre szabtak, pedig ez sok esetben egyáltalán nem igaz. Nézzük meg kik voltak azok, akiknek a nevük felkerülhetett volna sikerfilmek posztereire, de végül sosem történt meg.

Természetesen ennek az elmélkedésnek semmi értelme sem lenne, ha nem olyan filmekről szólna, melyek végül atomjaira robbantották a mozipénztárakat, vagy kultfilmmé váltak, és videotékák alkalmazottait taszították szomorú nyomorba. Egy-egy klasszikust elképzelni sem tudnánk azzal a színésszel, akit eredetileg megkerestek a szereppel, vagy anélkül az ember nélkül, aki miatt megszerettük az alkotást. Pedig egy forgatókönyv hosszú utat jár be az írótól a vászonig, sztárok és feltörekvő tehetségek jönnek és mennek, sok esetben saját döntésükből fakadóan. Tisztában vagyunk azzal, hogy manapság ez már nem számít egzotikus információnak, hiszen a különböző filmes blogok gyakorlatilag percről-percre követik egy-egy projekt alakulását, így már onnantól kezdve a pulzuson tarthatjuk ujjunkat, hogy egyáltlán felmerül egy film ötlete. Viszont régebben nehezebb volt (meg ugye minden jobb volt) hozzájutni ilyen információkhoz, ezért ezekből szemezgetnénk most kedvünkre, és megnéznénk, hogy híres színészek milyen nagy szerepeket utasítottak vissza objektív vagy szubjektív okokból, esetleg időbeni ütközés miatt.

Sean Connery – A gyűrűk Ura, Mátrix 

Sean Conneryre aligha mondhatnánk azt, hogy szerepre lett volna szüksége a kilencvenes évek végének magasságában egy sikerfilmben, ami meglöki a karrierjét, azonban az mégis vicces, hogy visszautasította Gandalf megformálásának jogát a Gyűrűk Ura első részében. Nem is önmagában a visszautasítás ténye szórakoztató, hiszen elképzelhető lenne, hogy nem volt kedve Új-Zélandon hegyet mászni hónapokon keresztül. Döntését azonban azzal indokolta, hogy nem érti ezt az egészet – vélhetően nem annyira komálja a fantasyt és a populáris könyveket. Hasonló érzések dolgozhattak benne három évvel korábban is, akkor éppen Morpheus szerepét utasította vissza a Mátrix első részében, ugyanarra hivatkozva: egész egyszerűen nem érti a forgatókönyvet. Utóbbit mondjuk megértjük, '99-ben voltak, akik a filmen is csak csóválták a fejüket. Ugyan Ian McKellen és Laurence Fishburne nagy kedvencünk, szívesen megnéztük volna az öreg Conneryt mindkét szerepben. Ha pedig már szóba jött a Mátrix...

Will Smith – Mátrix

Bel-Air hercege előbb megnyomta a Függetlenség napját, majd a Men in Black-et és a Közellenséget. 1998-at írtunk ekkor, mondhatjuk, hogy valamelyest felhelyezte magát a filmszínészek térképére. Nos, ekkoriban találkozott ő is a Wachowski fivérekkel, akik megmutatták neki a Mátrix forgatkönyvét, és szóltak neki, hogy különös figyelemmel olvassa Mr. Anderson, vagyis a kiválasztott szerepének sorait. Smith Conneryvel ellentétben értette a forgatókönyvet, talán túlzottan is, ugyanis állítása szerint megijedt a nagy technológiai dependenciától. Vélhetően az sejlett fel a szeme előtt, hogy ha ez az egész visszafelé sül el, akkor mehet tékás filmekben szerepelni Cuba Gooding Jr.-ral. Saját bevallása szerint nem volt még elég érett sem az egészhez, és örül, hogy Keanu lett végül a befutó. Ő meg elment, és megcsinálta a Wild Wild Westet. Ügyes húzás.
De itt az egész Mátrix-kálvária még nem ért véget, ugyanis Nicolas Cage is visszautasította a szerepet (köszönjük), majd a Warner Bros. Brad Pittet és Val Kilmert jelölte ki, akik szintén visszautasították a piros pirulát. Ekkor visszakerült a képbe Johnny Depp, aki a kezdetektől fogva a rendező páros favoritja volt, azonban az ezerarcú Keanu (másik nevén Chuck Spidena by the way) jobban teljesített, és elmehetett négy hónapra edzeni. Azt az érdekességet még mindenképpen meg kell említenünk, hogy egy ponton Jean Reno lett volna Smith ügynök, azonban inkább a Godzilla c. film forgatására ment el. Értitek, a Godzilla. Amiben Al Leong is szerepelt.

Mickey Rourke – Ponyvaregény

Ó, a jó öreg Mickey Rourke. Rögtön fel is robbantanánk azt az információs kézigránátot, hogy felajánlották neki Axel Foley szerepét az 1984-es Beverly Hills-i zsaruban. Aztán jó pár újraírás és potenciális főszereplő után Eddie Murphy alkothatott, de ez egy egészen más történet. Azért a Ponyvaregény elszalasztott szerepét választottuk, mert Mickey bokszolói karrierjének ápolgatása miatt utasította vissza Butch Coolidge szerepét, pedig el tudtuk volna képzelni katanával a kezében. Sok mellékvágány után pedig szerencsére az utóbbi 5-6 évben újra kap szerepeket, a bokszolói karrier meg... Saját szemünkkel láthatjuk az eredményét.

Jack Nicholson – Az esőember

Az Esőember kapcsán nagyon sok információt választhattunk volna, de mi mégis Jack Nicholson döntése mellett tettük le voksunkat. Az ember, aki visszautasította többek között Richard Nixon, Michael Corleone, Travis Bickle és még John Kimble (Ovizsaru!!!) szerepét is, Raymond Babbittet sem volt hajlandó eljátszani. Viszont ha már erről a filmről értekezünk, akkor sok mást is meg kell említenünk: a karaktert Dustin Hoffman javaslatára változtatták meg, ugyanis az eredeti verzió szerint egy alapvetően boldog és barátságos figura lett volna. Nicholson mellett Robert De Niro is visszautasította a szerepet, a forgatókönyvet pedig eredetileg Randy és Dennis Quaidre írták. Azonban képbe került Dustin Hoffmann, akinek eredetileg a másik szerepet szánták, de ő Raymondot szerette volna eljátszani. Partnerének pedig mindenképpen Bill Murray-t szerette volna, azonban úgy gondoljuk végül Tom Cruise sem volt rossz választás.

O.J. Simspon – Terminátor

Utolsó választottunk több szempontból is kakukktojás, de ezt a válogatást elképzelni sem tudtuk volna nélküle. Kezdjük ott, hogy O.J. Simpson alapvetően nem színész, másrészről pedig mit keres Nordberg Detroitban? Leginkább viszont azért lóg ki a sorból, mert a szerepet nem ő utasította vissza, hanem a producerek vetették el, és az egészben igazán az indoklás a fontos: túl kedves figura, akit nem tudnának a nézők komolyan venni, mint hidegvérű gyilkost. Hát így volt az, hogy nem lett időutazó robot Nordberg nyomozóból.

Coming Soon: a holnapi folytatás tartalmából: az első Marty McFly tényleg nyuszi volt, az eredeti Forrest pedig szélsebesen futott a szerep elől. Megbánták. De még sokan mások is.

Több filmes téma érdekel? Akkor olvass róluk a Player kult & szórakozás rovatában!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában