Ha azt mondod, hogy a God of War jövőre érkező epizódjának első trailere volt a tegnap esti PlayStation prezentáció leglátványosabb mozzanata, mi biztosan nem szállunk veled vitába.

A Ragnarök első mozgóképes vágykeltője igazi ünnep a szemnek, ráadásul az egészet valós időben rögzítették PlayStation 5 konzolon, így sejthető, hogy a végeredmény sem lesz sokkal csúnyább.

Itt a God of War: Ragnarök első előzetese

Kratos nem lett finomabb, és ez nekünk jó.

A trailer egyetlen szépséghibája, hogy csak annyit mutatott a játékban feltehetőleg főellenségként funkcionáló Thorból, mint amennyit az előző rész stáblista utáni jelentében is láthattunk belőle.

Szerencsére az alkotók a kedvcsinálót követően közzétettek egy rakás grafikát a játék karaktereiről, melyek között ott van a Mennydörgés Istene is. Ne lepődj meg, hősünk nagyon nem úgy fog kinézni, ahogyan a Marvel-filmekből emlékszel rá!

A játék rendezője elmondta, hogy az ő Thorjuk nem kifejezetten az a hőstípus lesz, inkább egy bivalyerős férfitestbe bújt gyermeki lélekről van szó, és valószínűleg a legtöbb bonyodalom is ebből származik majd. Thor annak a Ryan Hurstnek a hangján szólal meg, aki a Kemény motorosok című sorozatban Opie Winstont játszotta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés