Mindannyian gyönyörűek. Mindannyian szeretjük őket. És mindannyian vállaltak már szexjelenetet külföldi filmekben. Meg is mutatjuk őket.

Osvárt Andrea

Film: Two Tigers

A szépséges Andi egy 2007-es olasz akciófilmben bújt ágyba kollégájával, és szerencsére később sem mondott nemet egy kis jóízű textilledobásra. Főként Olaszországban volt csak kedve megmutatni tökéletes alakját, de A szállító-filmek sorozatverziójából sem kellett nélkülöznünk őt hiányos öltözetben.

Görög Zita

Film: 8 mm 2

Érdekes, de egyetlen magyar produkció kedvéért sem volt hajlandó ledobni ruháit a szépség, a Nicolas Cage-féle 8 mm 2005-ös folytatásáért viszont igen (korábban már a 2003-as Oroszlánbarlangban is meg lehetett csodálni őt félmeztelenül), pedig sok magyar film ezerszer jobb választás lett volna, mint ez a második résznek szánt borzalom. A minden tekintetben megbukott folytatást egyetlen jelenetéért imádta az egész ország, melyben Zita egy fiúval és egy lánnyal bújik ágyba.

Dobó Kata

Film: A professzor

Vicces, de Kata a legtöbb magyar filmjében ruha nélkül is látható volt, legnagyobb külföldi szerepében, ahol még talán a portás is levetkőzött egy pillanatra, azonban magán hagyta a ruhát. Igen, az Elemi ösztön 2-ről beszélünk. De azért vállalt máshol is szexjelenetet vagy "csak" vetkőzést, és ezt bármennyire is fura kimondani, talán a legemlékezetesebbet Steven Seagal oldalán tette A professzorban.

Hámori Gabriella

Film: Budapest

Namármost: ez a versenyző kicsit kilóg a többi közül, Gabi ugyanis még szép, hogy Budapesten forgatta a Budapest című művet, csak hát éppen ez egy brazil film, melynek egyik főszereplője fővárosunk és gyönyörű büszkeségünk. Furcsa, hiszen Gabi itthon alig volt látható ruha nélkül, még a Kaméleonban is testdublőrrel vették fel szexjelenetét, itt azonban nyoma sincs álcázásnak. Ez bizony maga a csodaszép színésznő meztelenül.

Kerekes Vica

Film: Muzi v nadeji

Vica talán a legszexisebb magyar színésznő, akiért minden férfi odaadná a fél életét, de ha nem is a felét, egy-két évet biztosan rááldozna bárki. A színésznő gyakorlatilag végigmeztelenkedte és szexelte cseh karrierjét, amelyért nem tudunk elég hálásnak lenni. Reméljük, megtartja ezt a jó szokását a későbbiekben is. Most egy 2011-es cseh remek egyik pazar jelenetétől robban fel a monitorod, amelynek minden pillanata alkalmatlanná teszi a munkádra való koncentrálást.

Gryllus Dorka

Film: Die Kameramörder

Dorka rengeteget vetkőzött a hazai kamerák előtt, de azért külföldön is bevállalt egy-két keményebb jelenetet. Ezt például nem annyira (sőt, semennyire sem) az erotikussága miatt tettük a listánkba, egy német filmben ugyanis nem különösebben a beleegyezésével mászik rá a partnere, de talán bőven ez a szexjelenete a legkeményebb azok közül, amit nem magyar filmekhez forgatott. Ide kattintva lehet megnézni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés