Hatalmas, rettentően alaposan kidolgozott, minden pontjából boldogságot áraszt. Ez a LEGO Ghostbusters Ecto-1. Rengeteg képpel mutatom, milyen csodás.

Szokták mondani, hogy a LEGO nagy tanítómester, és jó eséllyel a felnőttek nagy része nem is tudja, miért. Ha nem raktál még ki „felnőtt LEGO-szettet”, valami nagyon fontos dologról maradtál le. Egy többezer darabos doboz ugyanis értékes dolgokat tanít. Megtanít koncentrálni, önfegyelemre van hozzá szükség, összeszedettnek kell lenned… vagy nem, és akkor egy pokollá tud válni a művelet, amikor szét kell kapnod a nehezen összerakott elemeket. Nem akarod. Hidd el.

2020 egy pocsék év volt, és ebben szinte mindenki egyetért. Aki nem, az nagyon szerencsés, annak nem kell semmiféle levezető, az energiái csak úgy zubognak, egy igazi Gandhiként viselte a megpróbáltatásokat. Aki viszont a másik 99%-ba tartozik, annak szüksége van… bármire. És ilyenkor jön jól egy nagy LEGO-szett. Például az új Ecto-1. Több okból is.

A LEGO új Ecto-1-e egy eléggé fura projekt, igazából nem is most kellett volna kijönnie, hanem jövő júniusban, ekkor érkezik ugyanis a Szellemirtók: Az örökség, az új, de a koronavírus miatt csúszó film, amiben ez az autó ebben a formában előkerül. Tévedés ne essék, ez a régi Ecto-1, de már felfrissített (és egyben lelakott) változatban, amit vélhetően majd az új film szereplői tesznek megint használhatóvá, és pimpelnek fel minimálisan, vagy lehet, hogy a régi banda, aki már ki tudja, hol van.

Az Ecto-1 szett brutálisan nagy, de legyen is az. 2352 darabos, ami azt jelenti, hogy zacskóból aztán lesz benne bőven. Nem akarok igazán sokkolni senkit, de így néz ki kiöntve a doboz tartalma.

Ez lehet, hogy elsőre inkább elrettentő annak, aki nem szokott hozzá a látványhoz, de igazából ez a csomagmennyiség (és az elemek száma) inkább megnyugtató, mert azt jelenti, hogy nagyon kidolgozott az autó, és ez valóban így is van. Elképesztő részletekre figyeltek a LEGO-nál, az Ecto-1 ráadásul tele van ügyes megoldásokkal.

Az új filmben az ’59-es Cadillac Miller-Meteor egy kipattanó lövészülést is kap, ami persze belekerült a LEGO-verzióba is.

Ezt úgy oldották meg, hogy egy az autó másik oldalán található gombot benyomva az ülés kinyomja az ajtót, majd meg is fordul. Visszanyomva persze visszakattan azonnal, és be is lehet zárni az ajtót.

Érdekes, hogy az Afterlife-ban már egy guruló szellemcsapda is bekerült az autóba, amit persze meg is építhetsz, erre a szett legvégén lesz lehetőséged, kvázi levezetőként. Ezt a kisautót egyébként a nagy autó csomagtartójában tárolhatod, és ha meghúzod a hátsó lámpát, akkor egy rámpán kigurul az Ecto-1 alól. Ami valljuk be, bazi jó, látványos, és sokadszorra is ugyanúgy mosolyog tőle az ember.

A verda teteje is megér egy misét, sikerült minden kütyüt ráapplikálni a tetőre, ráadásul az eszközök egy része forog is gurulás közben. Természetesen működik a kormány, és a motorháztetőt is fel lehet nyitni, ahol még olyan apróságokra is odafigyeltek, hogy a motorra kerüljön Cadillac-matrica, és hogy az akksi is be legyen kötve. Ezen még sokadjára is képes vagyok mosolyogni, de hát ez a lényeg, hogy ha valaha is jelentett neked valamit ez az autó, akkor olyat kapj, amit büszkén építesz meg, és használod még nagyon-nagyon sokáig, de ha nem használod, és a szekrényre kerül, akkor is baromi gyönyörű dísze a lakásnak.

Az Ecto-1 elég nagy, 47 cm hosszú, 22,5 cm magas és 16,5 cm széles.

Minden egyes négyzetmillimétere csoda. Nincs olyan pontja, amit ne gondolt volna át a LEGO igazán. A szélvédői lekerekítettek, a belső kialakítása részletes, még akkor is, ha egyébként alig látod majd, amikor készen lesz. És van itt még valami.

Az építés (galéria):

Az ilyen szettek tényleg azért készültek, hogy a film vagy az adott téma rajongói abszolút megtalálják benne a boldogságukat, így már az egyébként irdatlan vaskos összeszerelési útmutató is tele van finomságokkal, például láthatod benne az Ecto-1 kézzel rajzolt tervrajzát is, valamint extra magyarázatokat a csapat által használt kütyükhöz. Magyarul ez inkább egy filmes ereklye. Az összerakása pedig egy tökéletes zen-élmény. Nem lesz meg egyhamar, de minden vele töltött pillanat kiragad a világból, és annak ellenére, hogy folyamatosan koncentrálnod kell, egyszerűen lenyugtat, és most egy ilyen év után nincs is másra szükség.

A kész Ecto-1 (galéria):

A megépítése öröm, talán az egyik legjobb élmény volt a nagy szettek közül, amit valaha összeraktam. Nem olcsó, de nem véletlenül került nagyjából 70.000 Ft-ba, ez nem egy egyszerű kis játékszer. Az Ecto-1 mindenki számára kötelező, aki megengedheti magának, és imádja a Szellemirtókat. Aztán majd csak eljutunk odáig is, hogy megnézhetjük a filmet. Addig szorgosan nyomogatjuk majd a gombot, hogy kippatanjon a lövészülés.

És azt láttad, hogy milyen volt összerakni a LEGO Stranger Things-szettet?

Összeraktam a Stranger Things LEGO-szettet, és azóta már semmi sem ugyanaz

Elmondom, miért és gigantikus galériában is megmutatom, hogyan.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában