Azt ugye tudjuk, hogy a Disneyvel kötött üzlet miatt a Sony a Marvel nélkül már nem készíthet filmet Pókember karakterével (tegyük hozzá: szerencsére), így félmegoldásként a cég elkezdett mozikat csinálni a falmászó mondakör ikonikus alakjaiból.

Az első eresztés a tavalyi Venom volt, a következő pedig Morbius lesz, az élő vámpír, Pókember másik halálos ellensége.

A filmet az Élet rendezője, Daniel Espinosa dirigálja, a címszerepre pedig Jared Letót sikerült megnyerni, aki nem is olyan rég még a rivális DC csapatát erősítette a Suicide Squad – Öngyilkos osztag Jokereként.

Leto a Twitteren osztotta meg az első forgatási fotót, mely nem mutat sokat, de azért jól néz ki:

Bár a Sony egyre gyatrább élőszereplős Pókember-mozikat gyártott, ezért örültünk, amikor a Marvelnek sikerült visszaszereznie a jogokat, azért azt nem lehet letagadni, hogy a stúdió tavaly letett egy nagyon jó falmászós animációt az asztalra, a Venommal pedig hiába nem voltak maximálisan elégedettek a kritikusok, a nézők szerették.

Más szóval van remény. Mi szurkolunk.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon