Tovább botorkálunk híres színészek első szerepeinek poklában, ahol most szembe jött velünk a nagy és megismételhetetlen JCVD egyik első jelenése. És nincs benne túl sok köszönet.

1984-ben az akkor még alig 24 éves, kezdő Van Damme négy filmben is feltűnt, komoly év volt ez, még akkor is, ha ebből háromban csak biodíszletként szolgált, annyira, hogy a stáblistára sem került fel. Míg a Barbarous Street című remekműben huszadrangú statiszta volt, a híressé vált Breakin' című táncos csodában már tizedrangú statisztaként tűnt fel abban a testhez álló cuccban, azzal a szexi csípőmozgással, amit szanaszét osztott a netek népe. A Chuck Norris-féle Ütközetben eltűnt című opuszban a megtisztelő Car Driver szerepet osztották rá, de szerencsére itt volt a Monaco Forever névre keresztelt elképesztő vígjáték, melyben (és most tessék figyelni) azzal került fel végre a stáblistára, hogy egy kabrióban furikázó meleg karatemestert alakíthatott pár percig. Teljességgel elképesztő a jelenet, úgyhogy nézzük is meg gyorsan, majd lessünk bele a biodíszletkorszakba a Breakin' laza rikimartinos csípőmozgásával.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában