Nem hiába emlékszel még az Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito főszereplésével készült '88-as Ikrek című mozira. Bár a film csak egy könnyed vígjáték volt, épp elég jó volt ahhoz, hogy 15 milliós büdzséből 216 millió dollárt csináljon világszinten.

Épp ezért nem is igazán értjük, miért nem akarta eddig még senki újrázni a sztorit. A kulcsszó az eddig, ugyanis a San Antonio-i Celebrity Fan Fest nevű expó egyik közönségtalálkozóján egy rajongó megkérdezte Jason Momoától, nem vállalná-e be a remake-et Peter Dinklage-dzsel közösen, a színész pedig úgy ugrott rá az ötletre, mint egy kiéhezett oroszlán.

Aki nem látta a Schwarzi-féle eredetit, annak mondjuk, hogy a sztori szerint genetikával foglalkozó tudósok nekilátnak létrehozni a tökéletes embert – ez lenne Arnold –, ám a kísérlet melléktermékeként megszületik az ő tökéletes ellentéte is – DeVito –, akik csak felnőttként találnak ismét egymásra. Az izomkolosszus és a mélynövésű színész egymás mellé téve már alapból viccesen nézett ki, és ezt a humorfaktort a filmnek sikerült egyáltalán nem alpári vagy sértő módon kamatoztatnia.

Momoa tehát nagyon lelkes lett az ötlettől, és tényleg csodálkoznánk, ha erre nem csapna le végre valamelyik stúdió. Dinklage mondjuk még nem reagált, de a Trónok harca forgatása során nagyon megkedvelték egymást, így nem valószínű, hogy személyes okok akadályoznák a projektet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés