Az a helyzet, hogy talán ő is a legjobb ember Duke Nukem szerepére.

John Cena már bőven bebizonyította, hogy van keresnivalója a kamerák előtt, azt pedig abszolút nem is sejtettük, hogy ebben a fasziban egy igazi komikus rejlik, aztán tessék, a Kész katasztrófában is remek volt, a Tour de Pharmacyban pedig egyenesen zseniális. Mivel Duke Nukem egyszerre vicces és macsó karakter, különösebben nem kell sokat agyalni, ki alakíthatná egy esetleges mozifilmben. Az az esetleges mozifilm pedig jön, csak nagyon lassan, annyira lassan, hogy tulajdonképpen már a '90-es években is szó volt róla, akkor Lawrence Kasanoff, a Mortal Kombat producere vette volna kezelésbe Duke-ot, és úgy tűnt, 2001-ben be is jelentik a mozit, de aztán mégis másképp alakult. 2008-ban Scott Faye, a Max Payne producere fogott hozzá az előkészületekhez, de akkor sem jött össze a mutatvány.

Most azonban minden összejöhet, ezúttal Michael Bay produceri felügyeletével ropoghatnak a fegyverek, és bár egyelőre sem rendezője, sem forgatókönyvírója nincs a mozinak, az eléggé valószínű, hogy John Cenát szeretnék Duke Nukem szerepében látni, annyira, hogy egyenesen rá szabnák a filmet. Nem lenne rossz Cenától hallani azt, hogy "come get some".

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában