Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Kőkeményen indul a fesztiválszezon, nyakunkon a VOLT és a Balaton Sound, de a budapesti koncerthelyszínek is megtelnek minden földi jóval. Lássuk, kikkel.

VOLT Fesztivál

Sopron, július 2–6.

Csak a neveket sorolnánk a teljesség igénye nélkül, a többit már úgyis mindenki tudja. Thirty Seconds To Mars, Queens of the Stone Age, Hurts, Billy Talent, Papa Roach, Bullet For My Valentine, Example, Martin Solveig, Jamie Woon, Gus Gus, Knife Party, Bonobo. És még sokan mások az ország egyik legszerethetőbb fesztiválján, a Lővérekben.

Jegyár: 10 990 Ft (napijegy), 29 990 Ft (hetijegy)

Sub Bass Monster-lemezbemutató

Budapest Park, július 6.

Szabi nem aprózta el, nem kevesebb mint hat év után hozta ki a Fekete lemez című új albumot, ami hála istennek sikerült annyira jól, hogy ugrálni akarjunk rá a Parkban. És mivel állandóak az italakciók, szívünkből énekelhetjük a Ne sírj anyám című dalt. Anyánk is szívből énekli majd.

Jegyár: 999 Ft (elővételben), 1499 Ft (helyszínen)

Karma To Burn (USA)

A38, július 8.

Hosszú várakozás után végre ismét láthatjuk a '90-es évek egyik stoner sikercsapatát, a Karma To Burnt.  A bulin a bemelegítéshez az egri Shapat Terror húzza a talpalávalót.

Jegyár: 2000 Ft

Suicidal Tendencies (USA)

Zöld Pardon, július 9.

13 című lemezét jönnek bemutatni a ZP-be a kaliforniai istenek, valaki talán szólhatott volna nekik, hogy az új Black Sabbath-lemez is hasonló címmel készül el. Mindegy is, ez nem von le annak értékéből, hogy újra megteljen a Zöld Pardon, hatalmas ugrálásokra, pogókra és a hangok elüvöltésére lehet számítani potom 800 Ft-ért.

Jegyár: 800 Ft

Balaton Sound

Zamárdi, július 11–14.

Fürdőruhák, elektronika és Balaton idén is. A fellépők: The Prodigy, Calvin Harris, Armin Van Buuren, Wu-Tang Clan, Justice (dj-set), Axwell, Steve Aoki, Hardwell, Avicii és még sok-sok közkedvelt partitöltelék.

Jegyár: 15 000 Ft (napijegy), 30 000 Ft (VIP napijegy), a bérletek elfogytak

White Fence (USA)

A38, július 14.

Magyarországra érkezik Tim Presley vagyis a White Fence, aki a virágzó kaliforniai garázsrock színtér egyik meghatározó figurája. A gitáros 2010 óta összesen hat nagylemezt jelentetett meg, köztük az első komolyabb áttörést jelentő, Ty Segallal közösen készített Hair című albumot. A White Fence zenéje alapvetően nyugati part lo-fi garázsrock, amelyben egyaránt keveredik a modern psych rock és a klasszikus pszichedélia, a stúdiófelvételeken pedig kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a garázshangzásra és szanaszét torzított gitárjátékra.

Élőben a White Fence egyszemélyes projektből rendes zenekarrá válik, és a felvételekhez képest igazi rock and roll attitűddel prezentálja az élőben kifejezetten punk hangulatot keltő szerzeményeit. A kaliforniai garázsrocker július 14-én érkezik az A38 Hajóra, ahol bemelegítésképpen a hazai stoner rock legmenőbb figurái, a Haunebu fogja ripityára szedni a közönség érzékszerveit.

Jegyár: 2300 Ft

DJ Shadow (USA)

Zöld Pardon, július 16.

A ZP-ben kever „az instrumentális hiphop atyja“-ként számon tartott amerikai dj, aki saját albumaival, remixeivel és különleges projektekben való részvételével (pl. U.N.K.L.E.) egyaránt óriási hatással volt az alternatív hiphop és a triphop műfajok alakulására a kilencvenes évek eleje óta. 800-ért kihagyhatatlan párszázas ajánlat.

Jegyár: 800 Ft

Rotfront (D)

Budapest Park, július 20.

Hangos, színes, pozitív energiát sugároz, és építőelemeinek legerősebb kötőanyaga a multikulturalizmus; ezek a jelzők ugyanúgy illenek Berlinre, mint a város leghangosabb bulizenekarára, a Rotfrontra. Legyenek akár négyen, heten, tizenketten vagy tizenöten, a német, orosz, angol és magyar nyelven egyaránt megszólaló Rotfront szereplése minden felállásban garancia egy hajnalig tartó káeurópai fiesztára.

Jegyár: 999 Ft (elővételben), 1499 Ft (helyszínen)

Anthrax (USA)

Budapest Park, július 30.

Több mint harmincéves múltra visszatekintő, legendás amerikai thrash metal zenekar, a műfajt képviselő legkiválóbb bandák egyike. Kőkemény, rakkolós és megalkuvást nem ismerő zenéjükön generációk nőttek fel, fémzenetörténeti jelentőségű lemezeikből tíz millió példánynál is többet adtak el, legfrissebb munkájuk, a Worship Music 2011 őszén jelent meg, de a hírek szerint hamarosan ismét stúdióba vonulnak, hogy egy újabb elementáris erejű albummal bővítsék monumentális életművüket.

2013-as turnéikon Jonathan Donais ritmusgitáros kíséri őket, nemrégiben pedig kiadtak egy feldolgozás EP-t, az Anthems-t, melyen olyan jelentős, a hetvenes–nyolcvanas években meghatározó rock zenekarok ismert indulóit formálták saját világképükre, mint a Thin Lizzy, a Rush, az AC/DC, a Boston vagy a Cheap Trick.

Jegyár: 3899 Ft (elővételben) 4899 Ft (helyszínen)

(Balaton Sound-fotó: Csudai Sándor)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.