A ribilét bizony nem gyerekjáték. Meg kell dolgozni érte rendesen, nem adják oda csak úgy könnyedén, a semmiért. A Kamatylista főhőse megdolgozik érte. Ütnéd.

Aubrey Plaza viszonylag könnyedén ellavírozik a filmiparban azzal, hogy egyetlen karaktert tud hozni, de azt üzembiztosan: a furcsa, sötét tekintetű lányét, akire rá lehet fogni, hogy pedálgép, vagy nihilista, mindegy, csak semmi köze ne legyen a magát jól érző emberek egyre kisebb csoportjához. Mily’ meglepő, Aubrey Plaza ezúttal egy sötét tekintetű pedálgépet alakít, aki a fősuli előtt rájön, hogy semmit sem tapasztalt meg az ellenkező nem közelségéből, így listát ír mindarról, amit ki kell próbálnia még a tanév kezdete előtt. A lista hosszú, az idő pedig nem vár meg senkit.

Ezt a sztorit kismilliószor hallottuk már, de mint tudjuk, mindent lehet úgy tálalni, hogy szórakoztató legyen, hiába ismerjük a történet végkimenetelét, hiába bólintunk minden egyes sablon megjelenésekor, képesek vagyunk bizonyos esetekben úgy elhagyni a mozit, hogy nem akarjuk zsigerből megütni a pénztárost, amiért nem szólt nekünk előre, hogy maradjunk távol attól az alkotástól.

A Kamatylista nem lesz a pacifista pénztárosok kedvenc filmje. A több mint százperces játékidő alatt egy félmosolyt nem eresztesz el, hacsak nem vicces számodra az, hogy egy lány megeszi egy kisfiú medencébe pottyantott kakáját, vagy hogy a főhős gyakorlatilag minden, a saját korához legalább félhomályban közelinek tűnő életkorú férfival kipróbál valamit. A főhősnő, Brandy gyakorlatilag kinézettől függetlenül pattan rá a srácokra, de persze a főfogást, a szexet a helyi macsónak, Rusty Watersnek tartogatja.

És még ebbe sem tudnék belekötni. Csak éppen valódi poénokat felejtett el írni a kedves író-rendező asszony, Maggie Carey, még saját férjének, Bill Hadernek sem tudott összehozni egy valamirevaló karaktert, bár talán még ő az egyetlen, aki valamilyen komikusi képességet csillant egy-egy óvatlan pillanatban. Mintha maga Carey is tudná, hogy mindez nem lesz elég vicces, ezért fogja az egész sztorit, és teljesen szükségtelen módon 1993-ba helyezi, talán azért, hogy az idősebbek ráismerjenek saját magukra, akik akkoriban hasonló problémákkal küszködtek.

Britanny gyakorlatilag úgy kurvul el, hogy maga sem veszi észre, és mikor már a néző is azt mondaná, hogy itt bizony valami probléma lesz a forgatókönyvvel, Carey megálljt parancsol, és elröppent egy viszonylag meglepő tanulságot. A szex, az csak szex. Ha tini vagy, nem bánsz meg semmit, arra ott vannak a harmincas éveid. Ez viszonylag helyre is teszi a dolgokat, a pénztáros is megmenekülni látszik. Aztán ott az utolsó pár perc. És akkor már tudod, hogy igen, ez mégiscsak Amerika, és amit az előbb odaadtak neked, most kirántják a kezeid közül, van tanulság, de hoppá, bárki tévedhet, és tessék, mégiscsak egy ultrasablonos tinifilm ez tizennyolcas karikával, amit 16 év felett nagyon kevesek fognak élvezni.

De legalább előkerül benne egy rakás sorozatos arc a Modern Family-ből, az Arrested Development-ből, a 30 Rock-ból, a Community-ből, a Hart of Dixie-ből és ugyebár a Parks and Recreation-ből. Apropó Parks and Rec: nem fogod kitalálni, a polgármesteri hivatal mely osztályához tartozik az uszoda, amelyikben Brandy dolgozik. Igen. Pont ahhoz. Na tessék, talán ez önmagában megér egy félmosolyt.

5/10

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon