Nem ez a tetoválókirálynő első könyve, de az biztos, hogy ilyen személyes még nem volt az ügy. A külcsín és a belbecs is pazar. Kat von D kinyitja a pénztárcádat így karácsony előtt. Vagy vidd el ingyen, három példányt sorsolunk a Mindent vagy semmit-ből!

Kat von D látott már ezt-azt. Nyilvánvalóan van mondanivalója bőven, tud még olyan munkákat mutatni, amiket eddig nem, vagy eddig nem így, a lényeg az, hogy minden tetoválás mögött egy sztori rejlik. És tetoválásból van bőven. Ezúttal azonban úgy kerülnek elő a tetkók, ahogy még soha. Kat fogta életművéből a számára legkedvesebb arcokat, illetve olyan emberi tulajdonságokat, amelyeket a legfontosabbnak tart az életében, és ennek mentén rendezte csoportba korábbi munkáit, mindez pedig úgy néz ki, hogy elcsöppen az ember nyála örömében.

Az hagyján, hogy sohasem hallott személyességgel beszél saját életéről, de még ügyfelei sztoriját is megosztja, olyan képekkel, hogy már azok megérnének önmagában is egy könyvet. Így mindenkit kiszolgál a Mindent vagy semmit, azokat is, akik csak a gyönyörű fotókért vesznek meg egy ilyen kiadványt, és azokat is, akik rajonganak, és kifejezetten kíváncsiak olyan sztorikra, amiket még nem igazán hallottak Kat von D-től. Valószínűleg nem igazán lesz erősebb kiadvány a könyvpiacon karácsonyra.

Ha minden vágyad, hogy a polcodon tudhasd ezt a tökéletes kiadványt, akkor eljött a te időd, ugyanis hármat sorsolunk ki Kat von D Mindent vagy semmit című könyvéből azok között, akik helyesen válaszolnak egyetlen kérdésre.

Mi Kat von D tetoválószalonjának neve?

A. High Life
B. High Voltage
C. High Rock

A helyes válasz betűjelét küldd el a jatek@player.hu email címre november 20-ig. A tárgy mezőbe ezt írd: Kat von D. A nyerteseket emailben értesítjük! Jó játékot mindenkinek!

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon