Kerekes Vicáért és a Napszálltáért Miskolcra kell menni
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Már megint jön az ország egyik legjobb fesztiválja, ahol a filmek dominálnak, de azért jók a bulik is. Mondjuk, miért lesz jó idén a CineFest.

Eddig sem titkoltuk, mennyire imádjuk a miskolci CineFestet, ami már egészen komoly nemzetközi filmfesztivállá nőtte ki magát, mindezt úgy, hogy nem a fővárosban, hanem Miskolcon rendezik meg, és egy fillért sem kell fizetned azért, hogy megnézd az ott bemutatott filmeket. A vetítések ingyenesek, és micsoda vetítésekről van szó: idén itt láthatod először Nemes Jeles László új filmjét, a Napszálltát, vagy a zseniálisnak tartott Ne hagyj nyomot! (Leave No Trace) című drámát, Timur Bekambetov új művét, a Profilt, de a versenyprogramban szerepel a nagy magyar fesztiválkedvenc Egy nap is. Ez lesz az első alkalom, hogy a mozifilmmé duzzadt dokumentumfilm, az Odeon történetéről szóló, és marha jónak tűnő Volt egyszer egy téka is bemutatkozik.

A fesztivál zsűrijének elnöke a legendás Krzysztof Zanussi filmrendező lesz, de Kerekes Vica is tagja a csapatnak. A program még közel sem teljes, érdemes nézni a CineFest honlapját a további bemutatókért, és itt lehet megtalálni majd hamarosan a fesztivál zenei programját is, de ha nem kellenek a koncertek, csak buliznál, akkor majd találkozunk a Művészetek Háza melletti Helynekemben éjszaka. De lehet, hogy késő hajnalban is. Nyugodtan ülj kocsiba, és nézd meg magadnak, hogy mit tud a CineFest, mert elképesztően jó a hangulata. Szeptember 14-23. Iktasd be a táncrendedbe!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.