Úgy tűnik, jót tett az Assassin’s Creed-szériának a Syndicate utáni pici szünet, mert az Origins után az Odyssey is hozza majd, amit kell, több olyan újítást is, amit nagyon lehet majd szeretni, de néhány olyan idegesítő apróság is az arcunkba mászott a demo kipróbálása alatt, amit szívesen cserélnénk be egy üveg Kevertre, úgy, hogy gyűlöljük a Kevertet.

Az Odysseyvel a Gamescomon mentem egy kört, és egyből egy hatalmas csata kellős közepén találtuk magam, ami meglepően jól nézett ki, és egyáltalán nem esett a framerate a sok szereplő ellenére sem, de egyből jött a meglepi: az irányítás kicsit átalakult, és a védekezés nem találása utáni folyamatos dodge-olás nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy túléljem a csatát. Mikor sikerült ráakadni a megfelelő gombokra, akkor egy hangyányit jobb lett a helyzet, de ettől még fel kellett ismerni, hogy ide bizony komoly gyakorlás lesz szükséges ahhoz, hogy egy komolyabb harcban is megálljuk a helyünket.

Bizony, az Odyssey egy kicsit sem tűnik könnyűnek, de hát igazából sokszor az Origins sem volt az, viszont itt mintha még jobban észnél kellene lenni, mintha sokkal jobban kellene koncentrálni a sikerhez. Az elején a két karakter közül Alexiost választottam, a karaktere eléggé pökhendinek és túlságosan magabiztosnak tűnik, de sebaj, mert körülöttem valahogy mindenki pont így viselkedett. Az összes NPC olyan volt, mintha a területi faszagyerek-verseny top 3-as díjazottja lett volna, ami egy kicsit idegesítő, de a játékban valószínűleg azért nem mindenki beszél majd ennyire magas lóról. Mármint hogy nem úgy konkrétan...

És akkor el is érkeztünk a demo egyik legkellemetlenebb részéhez: a beszédhez. Egyszerűen nem tudtam megszokni, hogy a szinkronhangok valami fura akcentussal beszélnek. Ennél már az is jobb lett volna, ha mindenki „normálisan” beszéli az angolt. Olyan volt a szinkron, mintha egy B-kategóriás akciófilmben egy C-kategóriás színész ZS-kategóriás oroszt játszott volna. Ennek a kamuakcentusnak semmi értelme, ráadásul még nevetséges is. Főleg, amikor a hadvezér, akinek felajánljuk a segítségünket azt kiáltja viszonylag félgőzzel, hogy "to battle", ami valamiért úgy hangzik, hogy "tu bááátel". Hangosan felröhögtem. Kellemetlen, de nem tudtam mit tenni.

Na de térjünk vissza a pozitív dolgokhoz: eléggé jónak tűnik az RPG-irány, amelybe fordult a játék, az, hogy eldönthetjük, mit mondunk a többi karakternek, egy-egy hadvezér által felkínált harcba például nem is kell feltétlenül belebonyolódnunk, mondhatjuk, hogy majd később visszatérünk, és harcolunk, addig inkább mással foglalkozunk. Úsztunk egy picit a tengerben, ami meglepően színes élővilággal rendelkezik, nem csak úgy van egy kis víz, amiben lehet uszikálni, hanem egy igazi tenger van, amiben el kell süllyesztenünk a hajókat, és ha jót akarunk magunknak, akkor el kell kerülnünk a cápákat. Szerencsére a kardunk a víz alatt is működik, úgyhogy nagy probléma nem adódhat.

Az Assassin’s Creed Odyssey grafikailag nagyjából semmit sem változott az elődjéhez képest, de minek is változott volna, hiszen az is szép volt, irányításában változott csak picit, játékmechanikailag viszont nagyon is sokat, de a lényege még mindig ugyanaz. Már sokkal jobban hasonlít egy ókori RPG-re, mint AC-játékra, de benne van az Assassin’s-hangulat, úgyhogy aki bírta az Originst, az ezt is bírni fogja. Október 5-én jelenik majd meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.