És már két hét sincs hátra addig.

2014-ben adott ki utoljára lemezt a Kistehén, ami bárhogy is nézzük, nem most volt. A Szomjas nők után öt év telt el, de a lendület nem tört meg, annyira nem, hogy az új album, a Bocsánat a zenekar egyik legjobbja lett.

Ahogy a banda mondja, "a Bocsánat című album ismét hűen követi az eddigi Kistehén-lemezeket, miközben egyikre sem hasonlít: önálló, szabad, kísérletező, műfajok határait feszegető mind zenében, mind szövegben. Nincsenek tabuk, ezért nincs is mit ledönteni, eleve ott hevernek a földön. A Kistehén pedig rutinosan ugrál és táncol közöttük, olykor nevetve, olykor balladisztikusan melankóliába fordulva. A lemez anyaga igen sűrű, mégsem lehet mosoly nélkül végighallgatni, zenében és szövegben is a humor, az abszurditás és az avantgárd jellemzi. A dalokból nem hiányzik a Kistehéntől megszokott társadalmi érzékenység, s a női-férfi lét bonyolult és megfejthetetlen kérdéseinek feszegetése sem".

A lemezt most egy elég erős koncerten készül bemutatni a banda a Müpában, ahol tényleg minden lesz, de hogy mi minden, és hogy hogyan készülnek rá, azt Kollár-Klemencz Lászlótól kérdeztük meg.

– A Müpás koncertre énekes próbákkal készülünk, sok-sok ének, kevés hangszeres játék, erről fog szólni a fellépés. Hét vokalista egészíti ki a zenekart, nekik kitaláljuk a szólamokat, illetve, hogy mikor, melyik részeknél tudnak hozzáadni a dalokhoz. A koncerten egy kissé akusztikus zenekarra lehet számítani, akik meg lesznek támogatva egy csapat énekessel. A dalok az ének oldaláról kapnak nagyobb fényt.

A helyszín is elég különleges a Kistehén számára, hiszen rockzenekarok ritkán lépnek fel a Müpában, de úgy tűnik, nincsenek betojva a kihívástól.

– A Müpában egy rock zenekarnak mindig nehéz dolga van. Ülő közönség előtt, színházi keretek közt megszólaltatni azokat a dalokat, amik nem ilyen körülményekre lettek írva, ez kihívás is, nem csak korlát. Ilyenkor más oldalakra jut nagyobb  reflektorfény a koncerten és a szövegek is talán nagyobb hangsúlyt kapnak. De mindenképpen más jellegű bennünk is és a közönségben is a megélt katarzis, igyekszünk odáig eljutni.

A Kistehén a Müpában június 19-én lép majd fel, további infókért érdemes ide kattintani, ha pedig a fesztiválszezonban is megnéznéd őket, akkor megteheted, a zenekar ugyanis itthon és külföldön is hétről hétre más fesztiválon lép majd fel.

Hat program, ami kötelezőnek tűnik az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon

Felsorolni is nehéz, mennyi mindenre számíthatunk majd az ősszel.

(Fotó: Dancs Enikő Bianka)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában