Most már biztos, hogy a DC filmes univerzumának egyetlen nagy problémája van, és azok nem a hősei, meg a színészei. Ezt a problémát Zack Snydernek hívják.

Tegyük rendbe gyorsan: a Justice League nem lett nézhetetlen. Tulajdonképpen a Wonder Woman után a legjobb DC-film, már az újkoriak közül. Kár, hogy ez nem jelent semmit. Zack Snyder szuperhősös zúzdája ugyanis pontosan annyi sebből vérzik, mint a Batman Superman ellen, mintha nem tanult volna belőle, sőt, tulajdonképpen minden tekintetben az egyenes ágú folytatása. Superman halott, a világ gyászolja, Batmannek pedig szövetségesek kellenek, mivel úgy néz ki, valami a Földre érkezik, hogy átvegye az uralmat a sárgolyónk felett. Ennyi. Az ellenfél jön, világuralmat akar, az addigra összeverbuvált csapat pedig mindent megtesz azért, hogy ez ne történjen meg.

A sztori tulajdonképpen tényleg nem több. Mindez viszont legalább már nem rétestésztányira nyújtva jelenik meg a vásznon, hanem két órában, ami így ennyiben még el is működget, főleg akkor, ha az ember egy másodpercet sem akar gondolkodni egyes logikátlan momentumokon. Van belőlük bőven. Mint ahogy a BvS unalmasabb hangulataiból is akad pár jelenetben, a kelleténél talán több jelenetben is, de még kibírható a mennyiségük. Talán abban, hogy sikerült valamennyire megtalálni az egyensúlyt, pont Joss Whedonnak van szerepe, akinek a nyakába állítólag Zack Snyder kényszerű távozása után (a lánya öngyilkossága miatt távozott nem sokkal a bemutató előtt a rendezői székből) akkora mértékű kakkanat szakadt, hogy kész csoda, amit végül sikerült a már kész alapanyagból összekaparnia.

Szerencsére azért maga a liga elég jó látványosság, a csapat jól működik együtt, egyedül Ben Afflecken látszik a tömény unalom, aki láthatóan tényleg nem akar már a DC-univerzum része lenni (mondjuk ez az állapota mostanában sűrűn változik), és ez a megcsömörlött arckifejezés most nem olyan odaillően sötét, mint a Batman v Supermanben volt, hanem olyan „még tart a szerződésem, úgyhogy itt kell lennem ebben a Zack Snyder-filmben”-típusú tekintet. Viszont a többiek mind egy szálig remekek, Jason Momoa ráadásul annyira frankó Aquaman, hogy még akkor is nagyon várnánk a saját különálló filmjét, ha Zack Snyder rendezné.

De most beszélnünk kell valami másról. Valami másról, ami talán a film legfurább pontja. Valamiről, ami nincs ott, mégis annyira ott van, hogy a létezéséről nem lehet nem tudomást venni. Ez pedig nem más, mint Henry Cavill bajsza. A bajusz, amit nem vághatott le a színész egy másik film forgatása miatt, ezért CGI segítségével tűntettek el az arcáról. És úgy néz ki miatta Cavill, mintha a teljes arca CGI lenne. Méghozzá az a rosszabb fajta CGI. Cavill ráadásul úgy is mosolyog, mintha bajsza lenne, úgy húzza fel az ajkait, és annyira természetellenes az egész, hogy nehéz nem felröhögni néhol az animáció minőségétől. Pedig ez az animáció irdatlan drága mulatság volt. Inkább várni kellett volna.

A Justice League nem túl jó film, a logika nem a legjobb barátja, akad benne bőven üresjárat, de nem lehet rá haragudni. Egyrészt elég jó a szereplőgárdája, másrészt ha úgy nézi az ember, hogy egy egyszer megnézhető, buta, de látványos, emlékezetes főgonosz nélküli meccsre vált jegyet, akkor pontosan ezt is kapja tőle. Egynek teljesen elmegy a DC-től, de ha úgy nagy általánosságban vesszük a szuperhősfilmeket, és hozzátesszük, hogy mennyit várunk egy olyan mozitól, amiben a DC legnagyobb hősei állnak össze, akkor ez így bőven kevés. Megnézed, hazamész és elfelejted. De legalább nem húzod fel magad rajta. Már ez is nagy szó.

6
  • A színészek, a hősök jók
  • Zack Snydernek nem kellene több munkát adni
  • Henry Cavill bajsza ott kísért a filmben

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon