Az Idétlen időkig találkozik a Sikollyal. Nem, ez nem egy vicc kezdete, hanem az év egyik legsikeresebb horrorjának receptje.

A Happy Death Dayt mondjuk csak bajosan lehet horrornak nevezni, pont annyira, mint a Sikolyt, inkább thriller ez, hiszen nincs benne szinte semmi vér, nincs benne semmi gusztustalanság, belezés, kínzás, és egyéb nyalánkságok. De minek is lenne, ha fiatalabb korosztálynak készült, nem is akarja kiverni a biztosítékot, csak szórakoztatni szeretne, és ehhez nem átall mindenhonnan gátlástalanul nyúlni. Egy kicsit az Idétlen időkigből, egy kicsit a Sikolyból, vagy mégsem, nem kicsit, hanem nagyon is sokat, aztán összerakott ebből a két filmből egy olyan mozit, ami igazából egy picit sem próbálja meg magát komolyan venni, mert minek is tenné.

A történet is eleve a nem kötelező misztikum határait lépi át, sőt, ugorja át igazából a határvonalat egy olimpiai távolugró lelkületével, hiszen a mese egy lányról, Treeről szól, aki finoman szólva is kibírhatatlan picsaitiszben szenved, gyűlöli is őt az egész világ, és tudja is ő ezt, de arra álmában sem gondol, hogy valaki ezért meg is késeli őt a születésnapja éjszakáján. Aztán hopp, Tree újra az előző nap reggelén ébred, és éjszaka megint megölik. Aztán hopp, megint ugyanúgy az előző nap reggelén ébred, és ekkor rájön, hogy nincs más esélye, mint megtalálni a gyilkosát, és leszámolni vele, hogy ne játszódjon le megint a jól megszokott nap.

A Boldog halálnapot!-ban semmi olyan nincs, amit ne láttál volna már. Pontosan tudod, hogyan épül fel, sejted, hogy melyik karakter rejteget sötétebb titkokat, és hogy milyen elemeket fog felhasználni a film, amíg kicsit döcögősen a végére ér. A sztori azonban egy-két ponton finoman meglepi az embert, mint ahogy az is meglepő lehet, hogy a film mennyire hatékonyan képes átváltani full idiótába, nem azért, mert buta lenne a forgatókönyv, hanem azért, mert ehhez van kedve.

Ez a csapongás lehet, hogy egyeseket nagyon idegesít majd, de a többség számára elég szórakoztató lesz, hiszen ettől még könnyedebbé válik ez a menet. Nincs igazából súlya, nincs értelme, de mégis van annyira bájos, hogy ne utálja az ember. Nem is utálják, odakint akkora siker a Boldog halálnapot!, hogy már közel 90 millió dolláros bevételnél jár, de mindössze 5 millióból készült, ami finoman szólva is aprópénz.

Nincsenek benne híres színészek, nem is kellenek, hiszen egy egyetemi campuson játszódik az egész, legyenek csak a fiatalok kvázi ismeretlenek, néha kicsit bénácskák, vagy inkább nagyon bénák, áradjon az egészből, hogy a fiatalabbaknak kíván szólni, és néha közben persze odabök az idősebbeknek, hogy „hallod, ezek a fiatalok nem tudnak semmit”. Az Idétlen időkiget mindenesetre nem ismerik, de még ezen is képes röhögni egy sort. És ezen mi is röhögünk. Természetesen már belengették a folytatását, mert a pénzeső nem állhat le.

A player szerint

  • Gátlástalanul nyúlja az Idétlen időkiget és a Sikolyt
  • Nincs benne semmi olyan, amit ne láttál volna már máshol
  • Szórakoztatni viszont szórakoztat, de lehet, hogy sokakat felidegesít majd
Player-méter
6
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában