Egyszerűen lélegzetelállító - Kubo és a varázshúrok-kritika

Azt eddig is tudtuk, hogy a Laika, a Coraline és a titkos ajtó, a ParaNorman és a Doboztrollok készítői képesek nagyon komplex, csodálatos stop motion filmeket készíteni. De Kubo mindenen túltesz. Egyszerűen csodálatos.

A Kubo és a varázshúrok azon ritka animációs filmek egyike, ami nem hajlandó megfelelni holmi nézői elvárásoknak. Cuki állatok? Fogyasztható zenék? Mindent átölelő, kollektív cukiság? Hát a nagy francokat! Inkább egy olyan japán mitológiából táplálkozó világból érkezik, amelyben sok a sötétség, a halál pedig nem csak a sarkon ólálkodik, hanem mindenkivel kéz a kézben jár. Ez a koncepció csak kissé gyerekbarát, de Kubónak sikerül kiszolgálni mindenkit, talán a felnőtteket sokkal jobban, és olyat tenni, amit általában nagyon keveseknek sikerül: totálisan elvarázsolni mindenkit kortól függetlenül.

Pedig tragikus történet ez egy kisfiúról, Kubóról, akit anyja minimum katasztrófafilmbe illő módon menekít meg nagyapja, és nővérei elől, akik bárhonnan nézve sem tekinthetőek kedveseknek. Nagyfater megpróbálja ellopni unokája szemeit, egyet sikerül is magával vinnie, de mama és szamuráj férje megmentik a fiút, apukának azonban nem sikerül túlélnie az ütközetet, és anyuka sem lesz 100%-os a mentőakció után. Kubo gondozza anyját, közben történeteket mesél a piac közönségének hősökről, de kiderül számára, hogy az ő története valami sokkal erősebb, sokkal sötétebb, és sokkal kalandosabb azoknál a történeteknél, amelyekkel az embereket szórakoztatja.

A Kubo és a varázshúrok elképesztően komplex üzenettel bír. Megmutatja, hogy milyen fontos a történetmesélés, a saját történeteink gondozása és továbbadása, és kimondja, hogy az embert a történetei határozzák meg. Mindezt olyan csodás szimbolikával mutatja be, amire szavak sincsenek, az életre kelő üres lapok egyszerűen tökéletesen mesélnek el mindent, és ez tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa.

A Kubóban ugyanis legalább ugyanennyire fontos vonulat a felnőtté válás kérdése, de nem amolyan Disney-módon, a kérdéskör tragikus vonulatával is bőven foglalkozik, a halállal, a fájdalommal, és annak feldolgozásával. A felnőtté válás fontos része ugyanis a körülöttünk élők elvesztése, és az, hogyan tudjuk mindezt kezelni. Történetekkel, persze, és azzal, hogy ezeket a történeteket nem hagyjuk elveszni. Tökéletes hasonlatok sorával mutatja be mindezt a Kubo és a varázshúrok, amelynek angol címe a filmet megnézve sokkal beszédesebb (az eredeti cím maga is csak a film megnézése után fedi fel igazi értelmét), de sokkal kevesebben ültek volna be itthon a Kubo és a két húrra valószínűleg.

Gyerekeknek sokszor ijesztő és sötét, felnőtteknek viszont rettenetesen komplex, nagyon mély, gyönyörűen kivitelezett és könnyezős mese a Kubo és a varázshúrok, ami teljesen biztosan foglalja el pozícióját az utóbbi tíz év legjobb három animációs filmje között, a Laikát pedig felrepíti a csúcsra. Ott a helyük.

9
  • Elképesztően gyönyörű
  • Nagyon mély, meglepően komplex történet
  • Gyerekeknek néha nagyon ijesztő

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon