- Kíváncsi lettem volna az arcodra, amikor megcsörrent a telefonod, és azt mondták, hogy egy nindzsát kellene alakítani egy magyar filmben. Komolyan lehet venni egyáltalán egy ilyen megkeresést?

- Árpa Attila sokszor mondta régebben, hogy nagyon szeretne egyszer velem forgatni. Ilyen értelemben nem volt váratlan a megkeresés. Elküldte a forgatókönyvet, nagyon rég olvastam ennyire kompakt, ennyire jó humorú, lendületes írást. Azt pedig imádtam, hogy egy olyan dolgot csinálhatok benne, amit még soha.

- Na de várj! Egy nindzsa. Egy magyar filmben. Egy pillanatig sem tűnt gagyinak az ötlet?

- Azt sem nagyon tudtam, hogy mi az a nindzsa, most se nagyon tudom, de az, hogy én a nyüzüge, mindenféle erőszaktól irtózó, visszafogott szerepeket játszó színész ott őrjönghetek karddal a kezemben, miközben japánul beszélek, az fenomenális. Nagyon szeretek olyat csinálni, amit az életemben sosem tennék meg.

- Mostanában tényleg egyre többször játszol meglepő szerepeket.

- Hála istennek! Nagyon félek attól, hogy az emberek megunnak. Én is képes vagyok elunni magam.

- Milyen az, amikor te elunod magad?

- Azt inkább csak én látom magamon, az ilyen helyzetek magamnak maradnak meg. De ezért is kell egy színésznek újabb és újabb szélsőséges szerep, hogy frissüljön, hogy éljen, hogy olyan részeit fedezze fel, amiket addig még nem.

- Mennyire nehéz itthon olyan szerepeket szerezni, amikben fel tudsz frissülni?

- Én nagyon szerencsés vagyok, mert a Katona József Színház tagjaként nagyon szép szerepeket játszom, koncertezhetek, filmeket forgathatok, szóval nem panaszkodom.

- Nagyon-nagyon elfoglalt embernek tűnsz. Hogyan tudod ezt mind ilyen energiával folytatni?

- Néha nehezen, de ez lett az életem. Ezek a mindennapjaim, ez a hivatásom.

- De a hivatásodon kívül azért pár dolgot kipróbáltál, gondolok itt például a szakácskönyvedre. Hogyan elég minderre 24 óra?

- Távolról néz ki úgy, mintha sok munkám lenne egyszerre, az Argót is két éve forgattuk, szóval vannak helyzetek, amikor összetorlódnak a dolgok. A szakácskönyv is egy két évvel ezelőtti ügy. Ha valamitől irtóztam, az az volt, hogy legyen egy szakácskönyvem.

- Ahhoz képest egész jól megjelent.

- Csak néztem, hogy miért kell minden színésznek ezt csinálnia, mintha kötelező lenne.

- Ki beszélt rá?

- Nem kellett senkinek. Akkor jött be a GoodFood Magyarországra, csináltam velük egy anyagot, és annyira élvezetes volt az az egy nap, hogy nem akartam még befejezni, nem akartuk, hogy vége legyen. Nem találtuk más módját az együttműködésnek, mint egy szakácskönyv, hogy még sokáig ugyanazt csinálhassuk reggeltől estig. És talán ez érződik rajta, hogy nem valamiféle anyagi haszon, vagy népszerűség-hajhászás reményében készült el, hanem azért, mert annyira élveztük az együttlétet, annyira gondtalan volt, hogy muszáj volt együtt lennünk.

- Ritkán jön össze az ilyen szintű gondtalanság?

- Nagyon ritkán, és ezt meg kell becsülni.

- Egyébként mostanában kicsit érződik rajtad ez a gondtalanság, mintha sokkal felszabadultabb lennél. Jól érzem ezt? Vagy eddig is felszabadult voltál, csak most jön át igazán?

- Kedves vagy. Jó kérdés. Lehet, hogy az ember 56 éves korára felismer, vagy megért valamit magából. Mindig nagyon szerettem szabadnak lenni, mindig nagyon rosszul tűrtem, ha valamiben korlátoznak. Talán az is közrejátszik, hogy ilyenkor hosszabb számolgatás nélkül rájössz, hogy az életedből már nincs hátra annyi, mint amennyi eltelt, és talán ez az ambíció is hajt, hogy azokat az éveket úgy töltsem, ahogy szeretném. Már amennyire lehet, vagy amennyire hagyják. Meg szeretném teremteni magamnak azt a fajta életet vagy szabadságot, amire igényem van.

- Tehát csak a szabadságvágy motivál?

- Talán az is benne van, hogy sok mindent nem értek abból, ami történik ma Magyarországon, eléggé elkeseredve és értetlenül állok a hazai belpolitikai helyzet előtt, de arra nem vagyok hajlandó, hogy ez a helyzet lenyomjon, vagy ingerült legyek tőle. És ez is szerepet játszik, mert nem akarom hagyni magam, hogy rám telepedjen a tétlenség, a megadás, hogy lehajtott fejjel sunnyogjak, és mindennel egyetértsek, ami történik, és talán ez is erőt ad. De az igazi magyarázat tényleg az, hogy nagyon szeretném azokat az éveket, amik még hátra vannak, úgy élni, ahogy azt én szeretném, ahogy azt érdemes lenne.

- Említetted, hogy nem bírod az elnyomást. Árpa Attila mennyire hagyott téged érvényesülni? Azért kérdezem csak, mert rettenetesen nehéz ember hírében áll.

- Abszolút hagyott. Attila nagyon felkészült rendező, inkább csak terelgetett. Úgy van ez, hogy ha egy filmrendező kiválaszt egy színészt, akkor azt mindenestül választja. Nem voltak kérdések. Meg is lepett azzal, hogy rendezőként ennyire ott volt minden a fejében.

- Jó, most egy nindzsát játszottál, ezt az élményt még a premier óta sem sikerült feldolgozni, de talált rád már a forgatás utáni időszakban olyan szerep, ami hasonlóan meglepő, csak még nem beszéltél róla?

- Annyi szép munkám van, akár a most bemutatott Faust, amiből még sokat szeretnék kérni, ha lehetne, de van egy filmem, amit még Szász Attilával forgattam télen. Fél világ a címe, az is olyan, amilyet még sosem vállaltam, egy erotikus szenvedélyektől túlfűtött, idősödő férfiról szól, aki halálosan beleszeret egy luxusprostituáltba. Vannak benne olyan jelenetek, amilyeneket nem nagyon forgattam életemben. De nagyon jó ez. Biztos magamnak is bizonyítok, meg a világnak is, hogy ezt is tudom, meg azt is tudom.

- De miért van szükséged a bizonyításra? Mindenki szeret téged, akkor mit akarsz még bizonyítani?

- Tényleg? Örülök, ha ezt mondod. Akkor talán pont ezt a szeretetet próbálom viszonozni azzal, hogy adok egy kis ilyet is, meg olyat is. Ebben próbálok mindig valamiféle egyensúlyt találni. Mindig nagyon félek attól, hogy kiábrándulnak belőlem. Vagy attól, hogy csalódást okozok. Ezért szeretném többféleképpen bemutatni magam.

Induló fotó: Barta Imre