A Külön falka az év egyik magyar filmes meglepetése.

2021 nem épp a magyar film legrosszabb éve. Miközben épp egymás vállára borultunk, amikor kiderült, hogy az Így vagy tökéletes minden idők egyik legszerethetőbb magyar romantikus vígjátéka lett, majd a Toxikoma sem okozott csalódást, jött Kis Hajni mozija, a Külön falka, és csendben befurakodott az év meglepetései közé. A Külön falka ugyanis nem csak jó, hanem nagyon jó, és úgy lesz belőle az egyik legjobb újkori magyar dráma, hogy igazából pont az történik benne, amit vársz. Csak nem mindegy, hogyan.

Mert valljuk be, láttál már hasonló témájú filmeket. Van a nagyon problémás főszereplő, meg a szintén kissé problémás gyereke, akiknek meg kell tanulnia valahogy együtt lélegezniük. Csak hát lehet ezt igazán rosszul is csinálni. Úgy, hogy a szereplők között ne legyen kémia, hogy a gyerek idegesítő legyen, hogy a párbeszédek úgy hangozzanak, mintha papírról olvasnák őket. A Külön falka viszont gyönyörűen és kecsesen kerüli el ezeket a hibalehetőségeket.

A főhős egy igazi problémás fazon, Tibor (Dietz Gusztáv), aki kidobóként dolgozik egy szórakozóhelyen, vagy ahová épp vezénylik őket. Felesége meghalt, neki is köze volt a halálához, Tibor ezért börtönben is ült, lányát, Nikit pedig anyósa neveli. Niki sem éppen könnyű eset, a suliban mindig meséket talál ki, amivel menőbbnek tűnik, de aztán míg a többiek hazamennek a családjukhoz a menő házukba, ő a nagyihoz megy a panelba. Niki nem tartja a kapcsolatot az apjával, egy nap azonban elkezdi követni őt, majd sikerül a legrosszabb helyen lennie a legpocsékabb időben. Arra viszont jó a találkozás, hogy Tibor és Niki elkezd közeledni egymáshoz, és úgy tűnik, hogy nem is nagyon akarnak megválni egymástól. Csak az élet persze nem feltétlenül azt akarja, amit ők.

A Külön falka azért is lehetne necces, mert itthon nehéz találni egy olyan színészt, aki úgy tudja alakítani az igazán tufa főhőst vagy antihőst, hogy az ne legyen már az első másodpercben kínos. De Dietz Gusztáv fantasztikus.

Ő az MMA világából került a vászonra, de az isten is oda teremtette. Lehetne Tibor egy egyszerű seggfej is, de ő képes arra, hogy hirtelen váltásokkal is előcsalja a karakterből az embert, és hogy ezek a váltások ne legyenek természetellenesek. Ilyet tényleg nem tud mindenki, és ezért baromi jó őt nézni gyakorlatilag minden egyes pillanatban, még akkor is, amikor abszolút tudod őt utálni.

A kislány karakterére sem lehetett könnyebb találni színészt, de sikerült megszerezni Horváth Zorkát, aki ugyancsak tökéletes választásnak bizonyult. Nem érzed megírtnak, nem érzed eljátszottnak, és ettől működik nagyon az ő karaktere is. Mármint Tibortól külön. De amikor összekerülnek, akkor a film minden egyes alkalommal meglódul. Dietz Gusztáv és Horváth Zorka között ugyanis brutális a kémia, mindkettőjük karaktere azonnal megváltozik, megtelik reménnyel és szeretettel, még ha csak egészen apró mértékig is. És ez rettentően jó. Ezért jó nézni ezt az egyébként borzasztóan szomorú sztorit.

Mert hát tudod, hogy a sötétség ott van a diszkó pultjánál, a panel előtti fák alatt, a múlt történéseinek súlya pedig kényelmetlenné tesz bármilyen kapcsolatot. A múlt pedig sok esetben a jelen is, hiszen bizonyos viselkedéstípusok egyszerűen nem tudnak eltűnni vagy megváltozni, ahhoz kell egy másik ember, aki igazán fontos lehet, akiért érdemes megváltozni.

A Külön falka a reménytelen kapcsolatokról, az egymás megváltoztatásának képességéről és a családról szól, arról, hogyan képesek látszólag rettenetes emberek is jó hatással lenni egymásra, ha hagyják, hogy belépjenek egymás életébe. De csak részben. Hiszen ez a film többségében mégis csak azt taglalja, hogy szembe kell néznünk a saját viselkedésmintáinkkal, az agressziónkkal, és azzal, amit mindezzel okoztunk. Rohanhatunk magunk elől, de akkor magunkkal rántjuk azokat is, akiket szeretünk, a kérdés csak az, hogy mennyire tudunk vagy merünk felelősek lenni a saját cselekedeteinkért.

A Külön falka egy remek dráma, remek színészekkel, remek rendezéssel. Mi a CineFesten láttuk, hamarosan viszont mindenki megnézheti, szeptember 30-tól vetítik a mozik.

A player szerint

  • Remek rendezés
  • Remek színészek, akik ráadásul nem is profik, mégis csodásan játszanak
  • Biztos, hogy nehezen felejted majd el
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés