A depresszióval és drogproblémákkal küzdő Kurt Cobain 1994. április 5-én öngyilkosságot követett el seattle-i házában. A három héttel a halála előtt készült utolsó fotója egy borzalmas ámokfutás kezdetét jelöli.

1994. márciusában a csúcson lévő Nirvana frontembere többször próbált meg öngyilkosságot elkövetni (nem első alkalommal élete során), fegyverrel zárkózott be a családi ház fürdőszobájába, és végül a rendőrségnek kellett közbeavatkozni, hogy ne történjen tragédia. Március 30-án a család és a barátok kérésére beleegyezett, hogy elvonóra megy, és április elsején be is költözött egy Los Angeles-i rehabilitációs központba. Egy nappal később megszökött, és hazarepült Seattle-be.

A repülőgépen – micsoda véletlen – a Guns n Roses basszusgitárosa, Duff McKagan mellé ültették, aki később elmondta, hogy látta, hogy valami nem stimmelt Cobainnel. Jellemző módon a családnak fogalma sem volt, mi történik. Miközben azt hitték, Los Angelesben van, április elején Cobaint Seattle-ben több helyen látták feltűnni. Courtney Love 3-án végül megbízott egy magánnyomozót, hogy rátaláljanak. Ez végül egy villanyszerelőnek „sikerült”, aki április 8-án a család Lake Washington Boulevard-on álló házában fedezte fel az énekes holttestét.

Három napja halott volt.

Cobain búcsúlevele, amit gyermekkori, képzeletbeli barátjának címzett

Jesse Frohman fotós 1993 novemberében az In Utero album promóciójához készített egy sorozatot a Nirvanáról. Elmondása szerint Dave Grohl és Krist Novocelic percre pontosan jelentek meg a stúdiójában, de Cobain órákig nem került elő. Amikor igen, azonnal egy vödröt kért, amibe hányhat.

A Nirvana Rajongói oldal hívta fel a figyelmünket, hogy 1994. februárjában is készült egy sorozat a bandáról. A fotós a képen látható Yourij Lenquette volt.

Mégsem ez az utolsó ismert fotó az énekesről, legfeljebb az utolsó hivatalos sorozat. 1994. február 14-én, Valentin-napon, szintén Párizsban készült ez a felvétel, két hónappal az énekes öngyilkossága előtt.

Csakhogy ez még mindig nem az utolsó fotó, ugyanis a Nirvana éppen az európai koncertkörútja közepén tartott, így rengeteg fotó készült a banda fellépésein. Itt van például ez, amit Münchenben lőttek március 1-én.

Három nappal később Cobain túladagolta magát Rómában, ezt követően egy hétig lábadozott egy helyi kórházban, majd az Excelsior Hotelben. Március 12-én, három héttel a halála előtt hazarepült Seattle-be. Ezek a képek a helyi reptéren készültek.

Cobain mellett kislánya, Frances Bean Cobain és barátja, Dylan Carlson állnak.

Állítólag ezek az utolsó fotók róla, és egy tragikus, öngyilkossággal végződő vesszőfutás utolsó fejezetének kezdetét jelölik.

Ötvenedik születésnapján ezzel a dallal emlékezünk rá. Ugyan nem ő írta, de úgy adta elő, ahogyan talán még David Bowie-nak sem sikerült volna.

Még több utolsó fotó itt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában