Nem tettünk volna rá nagy téteket, de Dan Aykroyd szerint lesz harmadik rész.

Már annyiszor szóba került az eredeti csapattal leforgatott Ghostbusters 3 ötlete, és annyiszor nem jött össze, hogy nem is igazán veszünk komolyan egy-egy híresztelést a moziról, de ez most más. Dan Aykroyd mesélt ugyanis most egy picit a projektről, ami állítólag elég szépen készülget. Azt mondta, hogy per pillanat még írják a forgatókönyvet, de sikerült egy olyan sztorit kitalálni hozzá, ami méltó folytatása lehet az első két résznek. Aykroyd nagyon bízik benne, hogy mindenki visszatér majd, még Bill Murray is, és itt el is mondott egy érdekes dolgot, ami pletykaszinten mocorgott már évek óta a neten.

Azt mondogatták ugyanis, hogy még a sztori elején meghal ugyanis Bill Murray Dr. Venkmanje, a történet pedig a fiáról szól majd, de Murray szellemként végigasszisztálja a mozit. Aykroyd azt találta mondani, hogy Murray visszatérhet, akkor is, ha végig szellem lesz a filmben. Ezek szerint a pletyka igaz, és Dr. Venkman megtapasztalja a szellemlétet. Az biztos, hogy ha csak félgőzzel dolgoznak a projekten, akkor is jobb lesz, mint a rettenetesen pocsék női Szellemirtók-reboot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában