A nő, aki már megbánta, hogy igent mondott George Lucasnak, mert nem akart szerepe mellett műanyag figurává, samponná és uzsis dobozzá is válni. De túlélte, ha nehezen is.

A Star Wars-fanatikusok és a fémbikini fétisűek későbbi kedvence 58 évvel ezelőtt, október 21-én látta meg a napvilágot az ’50-es évek egyik legnépszerűbb énekese, Eddie Fisher és egyik legnépszerűbb színésznője, Debbie Reynolds gyermekeként. Apjának több mint húsz top 10-es dala és anyjának filmjei (Ének az esőben, hogy mást ne mondjunk) nagyjából már az anyaméhben predesztinálták arra, hogy meg se próbáljon Hollywoodon kívül melót keresni, aztán hogy ez mennyire sikerült jól, aztán rosszul, az már más kérdés.

Színházi darabok és egyetlen film, a ’75-ös Sampon után egyből a Star Wars első részében (igen, ez az első) találta magát, majd meg is reccsent az élete annak rendje és módja szerint. Túl sok túl korán, Leia hercegnő mindenhol ott volt, műanyag figurák formájában, uzsis dobozokon, aminek örömére Carrie egyszer csak arra eszmélt, hogy ahogy ő fogalmazott, picit több kokaint fogyaszt kollégáinál A birodalom visszavág felvételei alatt.

Fisher mindvégig gyűlölte Leia-féle bagel-frizurát, egy show-ban pedig azt találta mondani, hogy nem vállalta volna el a szerepet, ha tudta volna, ez mivel jár. Nemrég ennek pont az ellenkezőjét állította, azt, hogy nem bánt meg semmit a Star Wars-szal kapcsolatban, biztosan csak a ’78-as Holiday Special-t, aminek minden másodperce kincs, vagy inkább a filmszéria durva megerőszakolása, amihez képest Jar Jar Benedict Cumberbatch-mélységű alakítást nyújt.

Carrie mániás depresszióval küzdött, és még elektrosokk terápiával is hajlandó volt kezeltetni magát félévente, ami ha hinni lehet a színésznőnek, elég sokat segített neki a helyreállásban. Nem nagy csoda, hogy nem igazán tudta kezelni a hirtelen jött hírnevet, hiszen szülei sem voltak éppen mintapéldányok, apja, aki anyja legjobb barátnőjével, Elizabeth Taylorral lépett le, négy jointot szívott naponta, ezért meg is kapta a megtisztelő Puff Daddy nevet lányától, válásuk után pedig anyja nevelte fel egy gigantikus házban, amiben nyolc (!) rózsaszín (!) hűtő, három medence és egy egész szobányi paróka is helyet kapott.

A Star Wars-filmek után nem csak betegsége miatt nem hallott róla szinte senki, Jabba egykori optikai tuningja ugyanis forgatókönyveket javított, többek között a Nászok ásza című Adam Sandler-filmét, az Apáca show-ét, de Lucas visszahívta őt dolgozni ilyen minőségében Az ifjú Indiana Jones kalandjai tévészéria szkriptjének kipofozására is. 1987-ben megírta a Képeslapok a szakadékból (Postcards from the Edge) című könyvet, ami annyira jól sikerült, hogy még filmet is forgattak belőle ’90-ben Meryl Streeppel és Shirley MacLaine-nel. Milyen meglepő, Streepet Oscarra is jelölték miatta.

Önéletrajzi könyvéből, a Wishful Drinking-ből ezernyi dolog kiderül, aki nem szeret olvasni, annak jó hír, hogy stand up-szerű színpadi show is készült belőle a Broadwayn, majd tévéműsor, méghozzá jóféle, megnézése mindenkinek erősen ajánlott. És ugyebár nemsokára jön a VII. epizód, ahol megint Leiát kell alakítania. Valószínűleg nem lesz bagelhaja. Se fémbikinije. Sem öltözői kokainja. Legalábbis reméljük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában