Micsoda? Egy jó horrorfilm gyerekeknek?

Igen, ilyen is van. De ha gyerekek lennénk, nem aludnánk jól a Lidérces mesék éjszakája után.

Mostanában valamiért nem nagyon lehet tévedni az olyan horrorokkal, amelyeknek gyerekek a főhősei. A Stranger Things és az Az óta boldog-boldogtalan szeretne valami retrós-gyerekes-fosatósat összehozni, és általában nem is sikerül rosszul a mutatvány. Már jó ideje lehet tudni, hogy film készül Alvin Schwartz gyerekriogató könyvszériájából, és köze lesz hozzá Guillermo Del Torónak is, ő írja ugyanis részben a forgatókönyvet, és még producerként is beszáll a buliba.

De hogyan lehet egy egymással össze nem függő könyvfolyamot egybefüggő filmmé varázsolni? Nagyjából úgy, ahogy a Libabőrnél. A sztoriknak keretet kell adni, ez a keret pedig egy könyv, amely tele van szörnyűbbnél szörnyűbb rémmesékkel. Erre a könyvre talál rá egy csapat gyerek, amikor egy kísértetházat akarnak felfedezni, majd rájönnek, hogy nem csak mese volt az a legenda, hogy a könyv tulajdonosa, a már elhunyt Sarah egykor történeteket mesélt gyerekeknek, és aki hallotta őket, az meghalt. A könyv magától írja a névre szóló sztorikat, és egyikük sem arról szól, hogy a gyerekek örökölnek egy luxusvillát Hawaii-n.

A csapat előtt kinyílik a pokol kapuja, rémségek kerülnek elő, akik mindenáron meg akarják őket ölni, a sztori pedig meglehetősen hasonlít a Végső állomásra, mivel a könyv szép sorban számol le mindenkivel, persze hogy először a kevésbé fontos szereplőkkel, aztán halad szépen előre fontossági sorrendben, mert ezek a könyvek már csak ilyenek.

A nagy kérdés a hasonszőrű filmeknél, hogy a gyerekek között mennyire működik a kémia, illetve hogy mennyire lehet imádni őket, és pont ezért aggódni értük. A helyes válasz ezúttal mindkét kérdésre az elég kevéssé, de valamiért ez mégsem üti agyon a filmet. Valószínűleg azért nem, mert a hangulat viszi előre az egészet, plusz az egészen pici apróságok, amik igazából nem is a fiatalabbakhoz szólnak. Plusz az ijesztgetések, amik néhol szintén nem annyira kompatibilisek a kisebbekkel.

Mert hát azért valljuk be, tiniként hülyét kaptunk volna egy mindenfelől lassan felénk sétáló, torz arcú kövér nőtől. Valószínűleg nem aludtunk volna túl jól egy széteső, majd összeálló négykézláb rohangáló rothadó hullától. De akkor miért mégis gyerekbarát horror ez? Azért, mert igazából „csak” nagyon ijesztőre fazonírozza magát, vért gyakorlatilag sosem látsz benne. Erőszakot viszont többször is, tehát mondhatják a készítők, hogy vértelen, de a lényeg ugyanaz.

Maga a mondanivaló is abszolúte a gyerekeket célozza meg, a kitalált történetek ártalmassága és valós történetek elmesélésének fontossága egyfajta iskolai bullying-ellenes üzenetet hordoz, lerövidítve annyival el lehetne intézni, hogy ha hülyeséget beszélsz a másikról, akkor elvisz a rézfaszú bagoly, és egy igazi rézfaszú bagoly-horrorfilmet egyébként már régóta szorgalmaznék.

A Lidérces mesék éjszakája inkább azoknak a felnőtteknek való, akik bírták gyerekként a horrorfilmeket, és kicsit nosztalgiáznának, lesz egy-két elég erős pillanatuk, de összességében inkább csak egy kellemes nosztalgiatrip ez a film, mint a kategóriájának új királya. A belengetett folytatást mindenesetre simán megnéznénk. Van rá esély, mivel a film anyagilag sikeres volt. Csak gyorsan kell megcsinálni, nehogy a gyerekek túl nagyot nőjenek. Mindegy, a szörnyek legalább kortalanok.

7
  • A fiatalabb korosztályt célozza meg, de nekik néha eléggé kemény
  • A mondanivalója viszont abszolút nekik szól
  • A hangulata szuper, de a gyerekek között nem működik a kémia

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon