Valamiért a Square Enix nem volt képes elengedni a Final Fantasy XIII univerzumát, mi viszont bármikor készek lettünk volna megválni tőle.

Talán nem is létezik olyan FF-rajongó, akinek a XIII lenne a kedvenc epizódja. Az erősen megosztó rész valamiért nem hozott igazán emlékezetes karaktereket, és ez bizony ennél a szériánál igen nagy baj, az pedig még nagyobb, hogy trilógiává bővítették az egyébként sem túlságosan izmos Fabula Nova Crystallis-sztorivonalat, de végre elbúcsúzhatunk tőle örökre. Az eset szépsége, hogy az alkotók megtették főszereplőnek azt a Lightningot, aki állítólag közönségkedvenc, de erre tulajdonképpen semmi sem utal, bár az könnyen lehet, hogy csak rossz földrészről nézzük az eseményeket.

A Lighning Returns-t ugyanis kitörő örömmel fogadta a japán sajtó, a kritikusok az egekig magasztalták, lehet, hogy nekik bőven elég, ha egy szép nő nagy kardokkal hadonászik, miközben változtathatjuk az öltözetét, és még a mellei is csodásak. Általában erről szólnak a JRPG-k, szóval ne legyünk meglepődve. Nekünk egy picit több kell. Mondjuk történet. A XIII befejező részével kapcsolatban nem igazán szeretnénk semmilyen spoilerrel élni, de ha valami nem működik benne, hát az a sztori, ami néha akkor is teljesen érthetetlen, ha játszottál az előzményeivel, és ez azért van így, mert láthatóan nem fordítottak elég időt vagy energiát annak megírására. Kár.

De akkor lássuk, mi kárpótol minket! A gyönyörű grafika? Na, arról tegyünk le, de irgalmatlanul gyorsan, mert a Lightning Returns annyira csúnya tud lenni, amilyet már nagyon régen láttál PS3-on vagy Xbox 360-on, szerintem konkrétan nem láttam kb. tíz éve olyan ronda vizet, mint a játék egyik helyszínén, de még ezen is túl tudom tenni magam, ha egy cím még ettől függetlenül is el tud varázsolni. És bizonyos pontokon a Final Fantasy új epizódja képes elragadni a valóságból úgy, hogy ne akarjak visszatérni oda.

Ebben nagy segítségre van a harcrendszer, ami ezúttal teljes szabadságot ad, nincs körökre osztás, nincs beszabályozott mozgás, oda rohanunk, ahová csak akarunk, ettől viszont egy kicsit átlag hack’n’slash hangulata lesz a játéknak, de a schemata rendszer bevezetése miatt ezen is gyorsan túltettem magam. Mivel egyetlen szereplőt irányítunk (ezúttal nincs csapatunk, Lightning van, ha akarod, ha nem), valahogy meg kellett oldani, hogy a harcrendszerben mégis változtatni tudjunk rajta valamilyen módon, hiszen továbbra sem lehet egy emberként legyőzni egy egész sereget, vagy ne adj’ isten, bossharcokat vívni.

Ezúttal Lightning maga a csapatunk, amolyan több személyiség egy testben, és ezt különböző ruháinak extrém gyorsasággal történő váltogatásával érték el a készítők. A szerkói között szabadon választhatunk harc közben, és szükségünk is lesz rá, hiszen minden ruhaváltás a harci pontok újratöltésével jár, melyek értelemszerűen a támadások és védekezések során gyorsabban nullázódnak le, mint a fizetésed a bundázott lóversenyen.

Minden ruha egy-egy schemata, azaz egy-egy harci mód, amelyet személyre is szabhatunk, és személyre is kell szabnunk a későbbiekben. Amennyiben az egyiket használjuk, a többi, melyet jó eséllyel már lenulláztunk, gyorsan töltődik vissza, így tulajdonképpen folyamatosan rendelkezünk majd a támadáshoz és a védekezéshez elegendő harci ponttal. Pofonegyszerű az egész. Ha minden igaz, valami hasonlóval találkozunk majd a Final Fantasy XV-ben is, aminek megjelenési időpontját továbbra is sűrű homály fedi.

Erre a schemata-ötletre rengeteg DLC-t lehet felhúzni, egy-egy új ruha, extra képesség, még többet megmutató szerkók, satöbbi, satöbbi, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az azonban megint érdekes kérdés, vajon jó ötlet volt-e lekorlátozni a játékidőt. A sztori szerint ugyanis tizenhárom nap múlva vége a világnak, a beleélés érdekében pedig a Square Enix valóban ennyi időt ad neked a lélekmentésre, számolja is vissza az időt, de nyugi, nagyjából feleennyi idő alatt végigjátszható a Lightning Returns, ráadásul a komolyabb Final Fantasy-guruk nagyon meg sem fognak izzadni közben.

Az újdonságok nagyon megosztották a rajongókat, és az sem ad túl sok örömre okot, hogy Lightning tulajdonképpen alig fejlődik a játékidő alatt, sokkal inkább az akción van a hangsúly, így ha eddig is a kaszabolást kedvelted az FF-világokban, akkor most jött el a te időd, még akkor is, ha ezúttal nem a megszokott rendben küzdünk meg a túlvilági szörnyekkel.

Hogy kinek jön majd mindez be? Embere válogatja. Az ősrajongó húzni fogja a száját, de az újonnan érkezők sem élvezik majd, hiszen egy kukkot sem értenek a történetből, bár ez az állítás a régi motorosokra is simán megállhat. Én nem vagyok ősrajongó, mégis el tudott kapni néhol. Bár hiányzott a körökre osztott háborúzgatás, az első bossharcnál azonnal megszerettem az új módit, a gyenge pontok keresését, az elkábítást, a durva pontlehúzást, a mozdulatokat, a hangulatot. Ha mást nem is, hát hangulatot azért még képes teremteni, és ez a legnagyobb fegyvere. Talán az egyetlen is.

Összegzés

A helyzet a következő: a XIII harmadik része teljesen felesleges. Egy rókabőr, aminek lenyúzására senki sem várt, és amire senkinek sem volt szüksége. De mégis elkészült, és nem élvezhetetlen. Csak kevés. Nem szép, nem okos, túlságosan is akcióorientált, de Final Fantasy, akad benne egy-két jó ötlet, újratervezett, megosztó harcrendszer, és mint egy jobb RPG, tényleg képes arra, hogy magával vigyen, még ha nem is olyan messzire, mint a sorozat szebb napokat látott darabjai teszik. A keményvonalas rajongó úgyis végigjátssza, és az is, aki belefeccölte azt a rengeteg órát a Fabula Nova Crystallis-történetfolyam előzményeibe. De aki most kezd ismerkedni a szériával, az ne ezzel kezdje. Szinte bármivel jobban jár.

7/10

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon