Tíz világsikerű film, amiről ma már ciki bevallani, hogy imádtad

Ami húsz éve vicces vagy menő volt, nem biztos, hogy még ma is az. Összeszedtünk tíz olyan filmet, amit annak idején nagyon szerettünk, de a 21. században már egészen biztosan nem kerülhetnének olyan formában a vásznakra, ahogyan anno láthattuk őket. Ha nem tetszik a lista, légyszi, ne ránk haragudj, hanem a világra!

1. Ace Ventura: Állati nyomozó (1994)

Igen, tudjuk, hogy ez felér egy kisebb szentségtöréssel, de akkor is be kell látnunk, hogy az Ace Ventura csattanója nem volt teljesen polkorrekt, és igazából azt is meg tudjuk érteni, miért bélyegzik nagyon sokan emiatt transzfóbnak az alkotást. Egy olyan világban, melyben J. K. Rowlingot már azért pellengérre állítják, mert azt mondta, hogy akik menstruálnak, azokat nőknek hívják, nem csoda, ha az állati nyomozoo is kap némi kritikát azért, mert Ace, amikor megtudja, hogy Einhorn az Finkle, megcsinálja minden idők legdurvább önként vállalt tisztítókúráját. Csak nagyon halkan merjük hát megjegyezni, hogy mindezzel együtt mi imádjuk ennek a filmnek az idióta humorát, Jim Carrey pedig egyszerűen zseniális benne.

2. Elfújta a szél (1939)

Ez nem egy nagy feladvány: minden idők egyik legnagyobb kasszasikerét azért állította sarokba Hollywood, mert romanticizálta a rabszolgaságot, azt pedig manapság már nem nagyon lehet elnézni.

3. Farkasokkal táncoló (1990)

Bár Kevin Costner első rendezése pont arról szól, hogy egy fehér katona hogyan köt békét az indiánokkal, a bemutatásakor az amerikai őslakosok többször is nemtetszésüknek adtak hangot, azt kifogásolva, hogy a Farkasokkal táncoló ismét egy olyan film, ami a felsőbbrendű fehér ember szemszögéből mutatja be az indián kultúrát. A fehér megmentő ma már nem túl kedvelt fordulat Hollywoodban, és az alkotók próbálnak is tőle tartózkodni, ha tehetik.

4. Álom luxuskivitelben (1961)

Az Álom luxuskivitelben már többször is megkapta, hogy rendkívül negatív színben ábrázolja az ázsiai-amerikaiakat, amivel igazából nehéz lenne vitatkozni. Mi mondjuk nem mennénk el addig, hogy rasszizmussal vádoljuk ezt a klasszikust, de az tény, hogy az alkotás nem finomkodik Mr. Yunioshi karakterével, akit ráadásul még csak nem is egy távol-keleti származású színész, hanem a non-stop ordibáló és grimaszoló Mickey Rooney játszott el. Ő később bocsánatot is kért az ázsiaiaktól a szerep miatt.

5. Rambo III. (1988)

A Rambo harmadik részének alkotói egy dolgot rontottak el, de azt nagyon: a tálibokat tették meg jófiúknak. Persze, akkoriban ez még oké volt. A nyolcvanas években jó volt mellettük harcolni a gonosz oroszok ellen, de amikor leomlottak a tornyok, a világ elkezdett más szemmel nézni Afganisztán irányába. Rambóval sajnos nagyon kibabrált a történelem.

6. Rendőrakadémia (1984)

A Kék Osztriga Bár megvan? Ha hozzánk hasonlóan te is ronggyá nézted a Rendőrakadémia első részét, akkor már a lokál említésétől is beindul a füleidben az ismerős dallam. (Tűtűrüttüttüttű...) Ehhez vedd hozzá, hogy 35 év alatt mennyire érzékeny lett a világ, és máris megérted, mit keres ez az elsőre ártatlannak tűnő film ezen a listán. Igen, Mahoney-ék bizony nem is egyszer csináltak viccforrást a meleg közösségből, amit ma már nemigen lehetne ebben a formában megcsinálni botrány nélkül.

7. Szombat esti láz (1977)

Hihetetlen, de a hetvenes években még simán lehetett egy film pozitív hőse egy olyan férfi, aki majdnem megerőszakolt egy nőt. Márpedig a táncoslábú John Travolta karaktere, Tony simán megpróbálja akarata ellenére szexre kényszeríteni a táncpartnerét, Stephanie-t, a haverjai pedig meg is teszik ezt egy másik női szereplővel. Közben amúgy nagyban megy a diszkózás, jók a zenék, Travolta pedig csúcsra pörgeti a sármot, ami pont elég volt ahhoz, hogy ez a film igazi kultstátuszba emelkedjen.

8. Avatar (2009)

Bármilyen meglepő, az Avatar is a már ismert fehér megmentő motívum miatt került ide, hiszen Jake Sully úgy épül be a na'vik közé, hogy semmit nem tud a kultúrájukról, végül mégis leiskoláz közülük mindenkit. Ez pedig nagyon sok néző szerint a rasszizmussal szomszédos fogalom, hiába is van szó a filmben egy elképzelt bolygó elképzelt őslakosairól. Erről már több nagy olvasottságú nyugati magazin is közölt véleménycikket.

9. Amerikai szépség (1999)

Egyértelmű nevező. A film '99 egyik legnagyobb durranása volt, melyben Kevin Spacey karaktere súlyos kapuzárási pánikban vergődik és szerelmes lesz tinédzser lánya egyik barátnőjébe. Már helyből meredek téma, miután pedig Spacey-t elsöpörte a #MeToo, egyszerűen képtelenség ugyanazzal a szemmel végignézni.

10. A csaj nem jár egyedül (1999)

Ebben az ártalmatlan tinivígjátékban is meg lehet találni azt, ami fintorgásra készteti a nemek közötti egyenjogúságért harcoló filmkedvelőket. A sztori szerint ugyanis a női főszereplő csak úgy nyerheti el a gimi szívtiprójának szerelmét, ha bombázóvá alakítja magát. (Tegyük ehhez azért hozzá, hogy igazából csak annyit csinált, hogy levette a szemüvegét és felvett egy fekete minit.) Ez a koncepció nemcsak tárgyiasítja a nőket, de erősíti a férfiközpontú narratívát. Ma már egyik sem menő. Meg is csinálta a Netflix a csajos verziót A srác nem jár egyedül címmel, amiről csak annyit, hogy egészen biztosan nem fogunk rá húsz év múlva emlékezni.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.