Nagyon reméljük, hogy jobb lesz, mint a '97-es Mortal Kombat: Annihilation.

Az a helyzet, hogy én nagyon bírom a '95-ös Mortal Kombat-filmet. Tudom, hogy nem jó, de a gyerekkori rajongásom már első nézésre széppé varázsolta, de arra azért a rajongás már nem volt képes, hogy a második részből is élvezhető élményt faragjon. Több mint 20 év telt el, és talán igazságot szolgáltat az élet a Mortal Kombat-szériának a mozikban is, miután a játékiparban rendesen magára talált, még ebben a hónapban elkezdik ugyanis előkészíteni, majd forgatni a Mortal-filmet Ausztráliában.

Ezt ausztrál miniszterek, valamint Greg Basser, a Village Roadshow produkciós munkatársa jelentették be egyszerre. A mozit egy elsőfilmes rendező, Simon McQuoid kalapálja össze, aki ugyan még egész estés filmeket nem rendezett, de összehozott már nagyon sok nagyon jó reklámot, de hát az ugyebár nem ugyanaz a műfaj. A forgatókönyvet a szintén most debütáló Greg Russo írja, aki egyébként marad is a játékbizniszben, övé ugyanis a Resident Evil-filmek rebootjának szkriptje is. Viszonylag rossz hír, hogy mellette az a David Callaham is írta a forgatókönyvet, akinek például a Doomot is köszönhetjük. A mozi egyik producere James Wan lesz, ami mondjuk különösebben nem jelent rosszat. Aztán ha nem jön be ez a mozi sem így húsz év után, jönni fog a brutality.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon