Marina Diamandis egyre biztosabban kapaszkodik feljebb. Új lemezével is magasra helyezi a lécet. Populáris, de nem lakossági vegyigyümi ez, a jobb fajtából.
Marina Diamandisra most már az isten se mondhatja rá, hogy létezik még olyan női előadó, akire nem hasonlít a stílusa, talán az Arch Enemy énekesnőjének károgását lehetne csak előkapni a farzsebből, ha nagyon kellene valaki a témában, de hagyjuk is ezt. A hölgyemény, akit korábban már mindennek kikiáltottak, volt ő már az új Regina Spektor, az új Gwen Stefani, az új Britney Spears, de még az új Lily Allen is, valahol megszívta, mert a sok nyilvánvaló hasonlóság miatt volt nehéz meghatározni, milyen is ő maga. Aztán a kritikusokat kissé megosztó legutóbbi, Electra Heart című schlagerparádéval egyértelműsítette, hogy mi az ő útja, az azonnal megjegyezhető pop, a kissé borongós, de táncolható dalparádé, mintha Lana Del Rey bekapott volna egy ekit, mintha Regina Spektor Gwen Stefanira itta volna magát, és beugrott volna a stúdióba.
Marina ma már teljesen felismerhető stílussal rendelkezik, egy harmadik lemezre már illik is növeszteni egyet magunknak, a Froot pedig igyekszik minden igényt kielégíteni, és az a helyzet, hogy kisebb-nagyobb döccenőkkel, de sikerül is neki. Rajta van a későbbi best ofokra helyezhető néhány mindent vivő sláger, amiket a rádiók könnyes szemmel játszanak rommá (Froot, I’m a Ruin, Savages), de akadnak rajta olyan dalok is, amik alapján ő lesz az új Madonna (Blue), vagy az új Tori Amos (Happy), de lehet, hogy még az új Florence Welsh-jelző is elsül valamikor a Forget és a Can’t Pin Me Down miatt. Csakhogy továbbra is az a helyzet, hogy a sok nyilvánvaló hatás ezúttal sem nyúlásnak hat, hanem egyszerű hatásnak, érezni, Marina ezúttal honnan nyert inspirációt, és ez szép, nem zavaró.
És valahol ez az előadók nagyságának a kulcsa, hogy mennyire tudják az inspirációt inspirációként megjeleníteni. Marinának még mindig nagyon megy ez, ezúttal egy gyönyörűen kevert, pár hallgatás után nagyon is fülbe ülő lemezzel mutatta meg, hogy per pillanat ezt a popzene nevezetű játékot nem sokan csinálják nála jobban a csajok. Aztán tessék augusztusban a Szigeten megint egy olyan parádés koncerttel visszatérni, mint amilyet a 2012-es Szigeten mutatott a művésznő. Mert igény, na az lenne rá.
https://open.spotify.com/album/1u2ACTYzVNK3vSLG0Ah4H3