Emlékszel még Duffyra, aki a 2000-es évek végén a Mercyvel világsztárrá vált? Jó ideje eltűnt. És azért tűnt el, amit a címben is olvastál.

Duffy élete nem volt mindig leányálom, a most 35 éves walesi énekesnőről például 14 éves korában kiderült, hogy a mostohaapját meg akarta öletni annak exfelesége, 3000 fontot fizetett egy bérgyilkosnak, hogy tegye el Philip Smith-t láb alól, mire a rendőrség egy védett házba küldte. 2008-ban kishíján idegösszeomlást kapott, mert nem bírta a hírnév súlyát. 2012-ben ki kellett menekülnie saját bérelt lakásából, ami kigyulladt. De amit épp most vallott be az eltűnéséről, az embertelenül kemény.

Duffy 2010 óta nem adott ki lemezt, abban az évben még egy filmben is megmutatta magát, legutóbb pedig 2015-ben lehetett őt látni a Legenda című moziban, aztán semmi. Senkinek sem adott interjút, a hangját sem hallatta az utóbbi években. Most egy Instagram-posztban megírta, hogy miért, és elég sokkoló a sztori.

Duffy azt írta, hogy nagyon nehéz neki erről beszélnie, és sokat gondolkodott azon, hogyan mondja el mindazt, ami történt vele. Elzárkózott a világ elől, de egy újságíró megtalálta, elérte őt, és meggyőzte, hogy adjon neki interjút. Nagyon kedves volt hozzá, és jól esett valakivel beszélgetnie. Mert hogy őt megerőszakolták, bedrogozták, és napokig fogva tartották, ebből pedig értelemszerűen nagyon nehezen jött ki. Egy évtizede próbálja megtalálni a napfényt a szívében, és most megtalálta. Biztosan sokan gondokodnak azon, hogy miért nem beszélt erről korábban, vagy miért nem írt róla dalokat, de nem akart összetört szívvel énekelni. Nemsokára bővebben is mesél majd erről a szörnyűségről.

 

View this post on Instagram

 

You can only imagine the amount of times I thought about writing this. The way I would write it, how I would feel thereafter. Well, not entirely sure why now is the right time, and what it is that feels exciting and liberating for me to talk. I cannot explain it. Many of you wonder what happened to me, where did I disappear to and why. A journalist contacted me, he found a way to reach me and I told him everything this past summer. He was kind and it felt so amazing to finally speak. The truth is, and please trust me I am ok and safe now, I was raped and drugged and held captive over some days. Of course I survived. The recovery took time. There’s no light way to say it. But I can tell you in the last decade, the thousands and thousands of days I committed to wanting to feel the sunshine in my heart again, the sun does now shine. You wonder why I did not choose to use my voice to express my pain? I did not want to show the world the sadness in my eyes. I asked myself, how can I sing from the heart if it is broken? And slowly it unbroke. In the following weeks I will be posting a spoken interview. If you have any questions I would like to answer them, in the spoken interview, if I can. I have a sacred love and sincere appreciation for your kindness over the years. You have been friends. I want to thank you for that x Duffy Please respect this is a gentle move for me to make, for myself, and I do not want any intrusion to my family. Please support me to make this a positive experience.

A post shared by @ duffy on

Bármi is történt, elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy részletesen is elmesélje a sztoriját, de úgy tűnik, nemsokára minden kiderül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában