Szeretted az Until Dawn-t? Akkor itt a Supermassive Games új csodája, a The Dark Pictures-játéksorozat első része, a Man of Medan. Itt nem álmodod, hogy vakít a fény.

A Man of Medanen nagyon nagy lehetett a nyomás. Mindenki szerette az Until Dawn-t, és pontosan tudtuk azt is, hogy voltak hibái, amiket majd a Supermassive egy hasonló stílusú következő játéka simán kijavíthat. Erre a játékra kisebb kitérők és kisebb-nagyobb kudarcok után egészen mostanáig kellett várni, de egyből megtudtuk azt is, hogy most már folyamatosan jönnek a hasonszőrű fosatómenetek a fejlesztőktől, elindul ugyanis a Man of Medannal antológiasorozatuk, a The Dark Pictures, amelynek minden epizódja egy-egy új sztorit mesél majd el új karakterekkel.

A játékok állandó szereplője a Kurátor, egy faszi, aki folyamatosan sommázza tevékenységünket, és elővetíti, hogy nem lesz ennek jó vége. Kicsit olyan, mint a nagyapád, aki állandóan csóválja a fejét, ha arról hall, mennyire bekészültél a hétvégén valahol a belvárosban. Ő megmondta. Hát köszönjük, Kurátor.

A Man of Medan nem igazán akar eltérni játékmechanikailag az Until Dawntól, annyira nem, hogy szinte szorosan magához is öleli azt, ami jó hír, ha szeretted a korábbi játékot, és rossz, ha néha hülyét kaptál tőle. Ugyanúgy fix kameranézetek között sétálgathatunk, ugyanúgy a csillogó pontokhoz mehetünk oda szétnézni, hogy mit rejtettek el számunkra, és ugyanúgy a döntéseink befolyásolják a játék kimenetelét.

A lényeg még mindig takkra ugyanaz: ez egy olyan kalandjáték/interaktív film, amelyben nagyon sok ponton döntenünk kell, hogyan viszonyuljunk egy-egy helyzetben a társainkhoz, ez pedig kihatással lesz a történésekre. Könnyen ki is nyírhatjuk a szereplőinket, vagy éppen életben tarthatjuk őket, és néha nem az a választás lesz eredményes, ami annak tűnik.

A történet ezúttal egy ötfős társaságról szól, akik egy hajóval elindulnak, hogy felderítsenek egy elsüllyedt repülőgépet, de ott találnak valamit, ami aztán megkavarja a dolgokat. A csapathoz aztán egy másik csapat is odacsapódik, akik aztán együtt odacsapódnak egy már messziről is bajosnak tűnő második világháborús hajóhoz, amin a játék bevezetőjében megtudjuk, hogy elég borzasztó történések estek meg. A Medan ugyanis furcsa koporsókat szállított, aminek a filmtörténelemből már tudjuk, hogy legalább annyi jó pozitív hatása szokott lenni a karakterekre nézve, mint egy láncfűrésznek a rönkfára. Karriereket vág ketté.

A társaság aztán lassan, de tényleg nagyon lassan szembesül azzal, hogy a Medan nem az álomhajó, ami ott történik, ott is marad, de főleg az marad ott, aki beteszi a lábát. Innentől tényleg egy szót se többet, nem szabad spoilerezni, csak együtt rettegni a karakterekkel.

Az első nagy baj az, hogy ezek a szereplők nem túlzottan érdekesek, és bár valamennyire hozzád nőnek a játékidő során, igazából egyikük sem emlékezetes, de egyáltalán nem szeretnéd, hogy a halálukat leljék. Az a baj, hogy némileg könnyen el tudod őket veszíteni, főleg, ha nem sikerül egy-egy quick time event, amik annyira szopatósra sikerültek, hogy az ember szíve szerint belevágná a kontrollert a tévébe.

A QTE-k hirtelen, a semmiből jönnek, aztán néha már mire egyet pislogsz, el is tűntek, gombot nyomni pedig esélyed sem volt, mert egyszerűen nem tudod ennyi idő alatt felfogni, hogy dolgod lenne. Furcsa a játék ritmusa egyébként is, sokszor a semmiből vált át nagyon gyorssá, és egyáltalán nem készít fel téged arra, hogy pillanatokon belül hatással leszel a látottakra. Ez akkor nem gond, amikor gyorsan kell dönteni, hogy mit mondj, vagy mit ne mondj a társaidnak, de egy ilyen zsíros istennyila módjára lecsapó QTE-nél nem tudsz mást tenni, mint káromkodni, főleg, ha ez az egyik szereplő életébe kerül.

A játék tempója egyébként másképp is kissé furcsa: nagyon sokáig vezeti fel az alapszitut, túl sokáig is, ilyenkor pedig nem sok érdekes történik. Alibiből mászkálnunk kell a hajón egy karakterrel, vagy csakazért is beszélgetnünk kell valakivel, hogy teljen az idő. Igen sok idő telik el, mire a Medanra jutunk, ott viszont szépen beindul a buli.

A játék egyébként gyönyörű, az arcmimikán még lehetett volna mit csiszolni, de nem vészes, a félhomályos terek viszont rendre lélegzetelállítóan szépek, milyen jó is lenne, ha a Supermassive egyszer úgy hagyna minket kolbászolni közöttük, hogy nem egy pontra helyezi le mindig a kamerát, ami elég idegesítő tud lenni, ha mondjuk egy olyan ajtón kellene bemenni, ami az adott pontról alig látszik.

Az irányítás is kicsit nehézkes, néha csak kóválygunk ide-oda ahelyett, hogy könnyen odasétálnánk az adott ponthoz, majd felvegyünk egy tárgyat. De van ennek valami furcsa oldschool bája, régen is ilyesmi volt az Alone In The Dark vagy a Resident Evil, csak ez már nem két pixelből áll, hanem fotorealisztikus grafikával nyomaszt.

Az sem túl jó hír, hogy a horror sem akar több lenni sima jump scare-gyűjteménynél, amik még csak nem is olyan sűrűn érkeznek, de nem is feltétlenül baj ez, hiszen egy horrorban mindig is a rettentően nyomasztó atmoszféra volt az igazán félelmetes, ehhez az atmoszférához viszont itt meglepően gyorsan hozzá lehet szokni.

Persze egyfolytában arra próbál rávenni a játék, hogy játszd majd újra, ha végeztél, lehetőleg egy haveroddal együtt, mivel itt a multi, a Shared Story, amelyben ketten vághatunk neki újra az egésznek, ha van még kedv hozzá. Érdemes kipróbálni ezt a módot is, de csodákat azért ne várjunk tőle, új történéseket viszont ki lehet csikarni ilyen módon a Man of Medanból.

Összességében egy kellemes játék ez, nagyon szép, nagyon ugyanazon a vonalon halad, mint az Until Dawn, legalábbis játékmechanikailag, csak néhány technikai baki, a karakterek érdektelensége és a sztori átlagossága nem hagyja, hogy igen nagyra nőjön. Jövőre jön a sorozat új darabja, a Little Hope, talán az majd némileg összeszedettebb és emlékezetesebb lesz.

7
  • Grafikailag kifogástalan, bár az arcmimika kissé gyenge
  • A sztori közepes, a jump scare-ek közül néhány eléggé betalál
  • Kellemes, de nem ér fel az Until Dawn szintjére

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon