Ami egyébként nagy felhördülést váltott ki azoknak a körében, akik szerint a srácok csúnyán összecsapták a Trónok harca utolsó évadát, és épp ezért az utolsó, amit látni szerettek volna, hogy Benioffék a franchise körül legyeskedjenek. Most ők megnyugodhatnak, ugyanis Weiss és Benioff végül lemondtak a lehetőségről.

Közleményükben azzal indokolták a döntésüket, hogy a 200 millió dolláros Netflix-szerződésük miatt, melynek keretén belül több sorozatban és filmben is érintettek, egyszerűen nem tudnak időt szakítani a Disney-vel közös munkájukra. A Star Wars-franchise csúcsproducere, Kethleen Kennedy megköszönte nekik az eddigi munkát, és elmondta, hogy ha a későbbiekben mégis lesz szabad kapacitásuk, szívesen vennék újra az ötleteiket.

Ez utóbbi mondjuk inkább hangzik tiszteletkörnek, mint tényleges felhívásnak, és igazából mi abban sem vagyunk biztosak, hogy valóban időhiány miatt távozik a két alkotó a Disney-től.

A Netflix ugyanis a világ legnagyobb streamszolgáltatójaként a Disney+ egyértelmű riválisa, így képtelenség, hogy két producer egyszerre legyen mindkét szolgáltató kulcsembere. A szakítás így valójában teljesen szükségszerű volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában