Szin Donghjuk az első észak-koreai rab, aki kényszermunkatáborban született és sikerült megszöknie. Most csak egy kérdést kell megválaszolnod, hogy elolvashasd a sokkoló történetet!

Blaine Harden remek könyvének főszereplője az első észak-koreai rab, aki kényszermunkatáborban látta meg a napvilágot és sikerült megszöknie. Gyermekkorát egy nagyfeszültségű szögesdróttal körülvett lágerben töltötte. Mivel nagybátyjai állítólag bűnt követtek el, a „három generáció” büntetése törvény szellemében, az állam őt is bűnözőnek tekintette genetikailag, és teljes jogfosztottságban tartotta.

Szin sorsa az államgépezet rendelkezése értelmében örökös kényszermunka volt. Első emléke egy kivégzés, és anyjára mint versenytársra tekintett a mindennapi élelemért. Tizenhárom éves korában beárulta anyját és testvérét, akik szökni akartak. A fiút megkínozták, majd szeme láttára anyját felakasztották, testvérét pedig agyonlőtték. „Szeretet, együttérzés és család: Szin előtt ismeretlen fogalmak voltak. Isten sem tűnt el vagy halt meg számára: egyszerűen nem hallott róla.”

Most úgy teheted rá a kezed a nagy hatású munkára, hogy csak egy kérdést kell helyesen megválaszolnod, utána már csak a szerencsén múlik, hozzád csenget-e be a postás egy példánnyal.

Annyit még elárulunk, hogy a helyes válaszhoz nagy segítséget jelent legfrissebb könyvajánlónk!

A kérdés:

Hány éves koráig élt a 14-es táborban Szin Donghjuk?

A) 14
B) 23
C) 28

A helyes válasz betűjelét teljes neveddel és Menekülés a 14-es táborból tárggyal együtt küldd el a [email protected] e-mail címre április 15-ig. Szerdán, azaz április 17-én kiderül, ki teheti fel a polcra a kiváló könyvet. Sok szerencsét!

Ha nem bírsz addig várni, a könyvet itt megveheted: HVG Könyvek

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés