A Better Call Sault 6,9 millióan nézték tévén a tengerentúlon és ezzel rekordot állított fel. Elmondjuk, milyen a széria.

Nem vagyunk meglepődve,

hogy a Better Call Saul ilyen jól nyitott, hiszen minden idők egyik legjobb sorozata, a Breaking Bed öt évaddal ágyazott meg neki, így aki odavolt Heisenberg és Jessie kalandjaiért, azok jó eséllyel ott kuporogtak a tévéképernyők előtt. Nem kérdés, hogy akkor is rengetegen odakapacsoltak volna a sorozatra, ha Vince Gilliganék egy akváriumot mutatnak benne unottan úszkáló halakkal, mert Breaking Bad. Csakhogy nem ennyiről van szó, ugyanis ez a sorozat megfelel az előzetes várakozásoknak. Mit megfelel? Atomjó.

– Kicsit félek tőle –

mondta egy Breaking Bad-fanatikus barátom, ami rámutatott arra, hogyan várják az igazán fanatikus Walter White mániások az albuquerquei zugügyvéd kalandjait. Biztosan lesznek szélsőséges BB-fanok, akiknek ez sem lesz jó, holott a Better Call Saul kb. ugyanabban a magasságban folytatja már az első epizóddal, ahol a BB ötödik évadja véget ért. És az magasan van, nagyon magasan. Az atmoszféra, képi világ, a tempó, a dialógusok, a cselekmény, a karakterek – a jó öreg Breaking Bad – persze a kedvenc drogbáró-kémikusunk, és minden idők egyik legszerencsétlenebb dealere nélkül.

Bob Odenkirk remek, nem kizárt, hogy hasonló grandiózus metamorfózisnak leszünk szemtanúi, mint amikor Walter White kémiatanár átalakult a birodalombizniszben érdekelt Heisenberggé. A Hálózat című filmből vett monológ az első részben igazi mágia (A trailerben 1:01-nél)

Ez egy előzménysorozat,

azaz évekkel vagyunk Walter White feltűnés előtt. Saul Goodmant még James McGillnek hívják, és messze nem az a sikeres védőügyvéd, akinek megismertük. Nincsenek óriásplakátok, tévéreklámok, nincs meg a gyilkos szlogen. Mindezek ellenére felbukkan pár ismerős arc a jövőből. Spojlerezni nem akarunk, de már az első részben visszaköszön két jól ismert figura a Breaking Badből, az egyikőjük a kőkemény Mike Ehrmantraut, (mint parkolóőr), a másik Tuco Salamanca, aki ugyanaz a pszichopata erőszakos állat, akit a BB-ben alakított. A cselekmény a hagyományoknak megfelelő képlet szerint halad: a szereplő eltervez valamit, ami vakvágányra csúszik, és ennek következtében egy körömrágósan lehetetlen helyzetben találja magát, ahol az élete a tét.

Az elmúlt öt-tíz évben

a televízió valóban aranykorát éri, a mozi ehhez képest Birdmanestől, Whiplashestől is unalmas, és a jó hír, hogy a Better Call Saul első két részét látva kijelenthető, hogy az aranykor nem ért véget, hanem gőzerővel folytatódik. Isten áldja Vince Gilligant.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában