Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Mi van akkor, ha egy játékot felújítanak, és tényleg szebb lesz, mint az elődje, de annyival azért nem, hogy ez fel is tűnjön? Na, a Saints Row: The Third Remastered pont ilyen.

Amikor elindult a játék, komolyan kezdtem törni a fejem azon, hogy mi is az, amit látok. Mert különösebben nem tűnt fel, hogy ez az újrakevert őrület gyönyörű lenne. Mert nem az. Nem mondanám, hogy durván kiaknázza a jelen generáció erőforrásait, inkább olyan, mint… mint egy játék remaster-kezelés előtt. De aztán rá kellett jönnöm, hogy van ebben munka, csak éppen ez maximum annak fog feltűnni, aki nemrég elővette a játék eredetijét is.

A Saints Row: The Third ugyanis jószerével maximum közepesnek volt mondható grafikailag, amikor kijött 2011-ben, és inkább a játékélmény, valamint a durván a nyakadba szakadó komplett őrület juttatta kultstátuszba, ami viszont még 2020-ban is tökéletesen működik. Csak az a jó kérdés, hogy ha egy eleve nem különösebben gyönyörű játékot remasterelni kívánnak, akkor nem kellene-e durván hozzányúlni.

A játékipar jelenlegi válasza erre a határozott nem. Itt van például a pár napja kijött Mafia II Definitive Edition. Egy alapvetően jó (bár nem kimagaslóan jó) játékot pimpeltek fel vizuálisan, de úgy, hogy igazából alig lett szebb az eredetijénél, de annyival mégis csak szebb lett, hogy a jelen generációban ne tűnjön rondának, plusz elérte, hogy az is játsszon vele, akinek anno kimaradt, vagy nem nyomta végig. A Saints Row 3-mal is ez a helyzet, de azért egy picit talán többet dolgoztak rajta. Itt nem csak amolyan fél-remaster készült, hanem tényleg szebb lett a végeredmény, viszont ide nem remaster kellett volna, hanem egy remake.

A Saints Row: The Third ugyanis bár tényleg szebb lett, mint az elődje, így sem tűnik szépnek. Ha összehasonlítod a régi játékkal, akkor egyértelműen látod rajta, hogy mennyit változott, de most néz ki kb. úgy, ahogy 2011-ben ki kellett volna néznie PC-n. Jó, ez persze lehet, hogy túlzás, mert akad pár rész, ami kifejezetten gyönyörű lett (a Steelportban kocsikázás neonfényei például néha abszolút csodásak), de aki úgy találkozik a játékkal, hogy nem látta az eredetijét, értetlenül fogja nézni, hogy mi az úristent remastereltek ezen a változaton, vagy ha már felhúzták a grafikát, akkor mennyire lehetett ronda a régi.

A textúrák egyértelműen részletesebbek lettek, de ez nem jelenti azt, hogy az embernek leesne az álla a felújítás minőségétől. Mégis érdemes letolni ezt a játékot. Hogy miért? Mert még mindig az egyik legjobb vegytiszta őrület, amihez a játékiparnak köze volt. Itt aztán tényleg minden mindegy, lehetsz nagyon kegyetlen és nagyon idióta, tolhatod az akciót szamurájpáncélban, vérfarkaskosztümben vagy női ruhában is, a fizika nem véletlenül béna, a karakterek nem véletlenül elnagyoltak. Olyan ez, mint egy GTA-paródia, de aztán rájössz, hogy inkább olyan, mintha a GTA-t LSD és speed hatása alatt fejlesztették volna, miközben nagyköltségvetésű, agyatlan autós-akciófilmekkel próbált volna feltöltődni a fejlesztőbrigád.

A Saints Row sosem a visszafogottságáról volt híres, és ez az őrület most is nagyon elkapja az embert. Gyakorlatilag nincs olyan pontja a játéknak, ami ne lenne túlvezérelve, minden hangos, véres, erőszakos és nagyon színes, na meg persze irdatlan gyors, annyira, hogy igazából néha fel se fogd, mi történik, csak robbanjon minden, és ropogjanak a fegyverek. De a rettentő gyorsaság mellett bőven van humora is a játéknak, és itt-ott szíve is, mert ki ne emlékezne mosolyogva arra, amikor egy küldetésre tartva a karaktereink elkezdik énekelni a Sublime What I’ve Gotját arra hivatkozva, hogy ez a gyerekkoruk?! Vagy ahogy a bankrablás résztvevői már az első jelenetben maguknak öltözve „álcázzák” magukat?

Működik ez még mindig, továbbra is pofátlan, véres és vicces. A technikai oldala viszont kérdéseket vet fel. Az első az, hogy mi a fene történik remaster-címszó alatt a játékiparban, ha ez így elég egy fejlesztőcsapatnak, ráadásul most már nem is egynek. Ha valamit fel akarunk újítani, akkor az igenis legyen olyan, hogy a jelen generáció legszebb játékai mellé legyen tehető, de a Saints Row: The Third Remastered durván kilóg. Még PC-n, Ultra beállításokkal sem különösebben mondható szépnek, persze minden relatív, és hát mellé lehet tenni a régi játékot, de nem, ez nem mentség.

Steelport viszont továbbra is olyan élményekkel vár, ami még mindig leköti az embert jó 10 órára, főleg, ha csak röhögni akar, és nincsenek holmi elvárásai egy játék fizikájával kapcsolatban, mert az itt szándékosan kapcsol ki időnként a szórakozás kedvéért.

A Saints Row: The Third Remastered nem lett ugyan a remaster-verseny győztese, még csak a középmezőnybe se tud beloholni, de ez nem von le a játék élvezeti értékéből. Inkább szerezd be, menj neki újra, kapcsold ki az elvárásaidat, nevess rajta nagyokat, robbanjon az arcodba szinte minden, aztán soha többé ne hidd el, ha valaki újra egy csodaszép remaster-verziót ígér egy régi kedvencedből.

7
  • Még mindig nagyon szórakoztató
  • De remasternek ez azért egy kicsit kevés
  • Viszont így is érdemes végigtolni újra
HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.