A Mötley Crüe The Dirt című könyve tényleg filmért kiáltott. Nem feltétlenül pont ezért a filmért, de azért így sem annyira rossz a helyzet.

Aki képben van a Mötley Crüe munkásságával, az nem lepődik meg azon, ami a Netflixen kikötött The Dirtben történik, bár tulajdonképpen így is fura látni, ahogy Ozzy felnyalja a medence partján először a saját majd a Nikki Sixx húgyát. Az ember erre egyszerűen nem lehet felkészülve. A 2001-ben megjelent The Dirt című önéletrajzi könyvben szépen kipakolt mindent a banda csajokról, drogokról, és persze arról is, ami ezek túlzott fogyasztásával jár. A totális csődről.

A Mötley tényleg egy olyan zenekar, amelyről a menedzserük a filmben találóan csak annyit tud mondani: „Korábban a Scorpionst, a Bon Jovit, a Skid Row-t, a Kiss-t menedzseltem. A legnagyobb faszságokat is átéltem már mindenféle mentálisan beteg emberrel. De semmi sem hasonlítható ahhoz, amit a Mötley Crüe-vel éltem át”. Vince Neil, Nikki Sixx, Mick Mars és Tommy Lee brutálisan érezték a szex-drogok-rock’n’roll aranyhármast, talán sokkal jobban is, mint a többi zenekar. Ennek viszont ára volt, és ha valamiért, hát ennek kifejtéséért már érdemes volt megírniuk a The Dirtöt, és elkészíteni belőle a filmet, ami elképesztően nehezen jött össze.

Amikor már-már úgy nézett ki, hogy végül semmi sem lesz ebből a moziból, kiderült, hogy a Jackass-közeli Jeff Tremaine rendezheti, és a Netflixre készül el, ami legtöbbször semmi jót nem jelent. Annyit viszont biztosra lehetett venni, hogy Tremaine nem fogja elviccelni a durva részeket, és hát valóban nem, a Dirt eleve úgy kezdődik, hogy egy emberekkel tömött házibuliban Mick alszik, mert ő Mick, Vince valaki más csaját dugja, Nikki felgyújtja a karját, Tommy Lee pedig a nappali közepén orálisan elintéz egy lányt csak azért, hogy a többieknek bemutassa, a csaj több méterre elérő squirt-parádét tart. Mindezt még a főcím előtt.

Erre számítottunk, ezt is kapjuk. Végigmegyünk szépen a Mötley karrierjének durvább pontjain, látjuk az asztalt, ami alatt mindig van egy csaj, aki orálisan kényezteti a körülötte ülőket, látjuk Vince híres autóbalesetét, Nikki rácsúszását a heroinra, majd a majdnem végzetes pillanatát is, látjuk a sok-sok gruppit mindenféle pozícióban ruha nélkül, a tonnányi felszívott kokaint, Ozzy hangyafelszívását, Tommy házasságát Heather Locklearrel (Pameláig sajnos nem jutunk el), miközben szólnak a Mötley slágerei. Hát hol romolhatna el ez az egész?

Sajnos részben a film utolsó harmadában. És erről a casting tehet. A The Dirttel igazából nincs túl sok baj az első 2/3-ában, de csak akkor nincs, ha a helyén kezeljük. Netflixről otthon teljesen jó, közel nincs a mozis minőséghez, de azért szépen hozza, amit kell, csak nem tudsz nem arra gondolni közben, hogy ez azért mozifilmként ütött volna igazán. Aztán jön az elkerülhetetlen drámai rész, ott viszont kiderül valami, ami addig fel sem tűnt.

Konkrétan az, hogy a színészek egy része pocsék. Míg azt kellett eljátszaniuk, hogy ők a világ leglazább, legöntörvényűbb bandájának tagjai, viszonylag szép melót végeznek. Amikor viszont beüt a baj, egyedül a Nikki Sixxet játszó Douglas Booth marad, aki hihetően pakolja elénk a basszusgitáros poklát, a többiek viszont néha egészen komikusan játszanak el olyan borzasztó történéseket, amiket még leírni is alig merek.

Főleg Daniel Webberről beszélek. A csávó egészen hihetetlenül csapnivaló a Dirt végén, úgy játssza el Vince Neil tragédiáját, hogy az már-már paródiának is elmenne, pedig ami ott történik, az elképesztően szörnyű. Webber egyébként is alig hasonlít a Mötley frontemberére, a film felétől inkább tűnik már egy Kurt Cobain-imitátornak, ha majd elkészül a Nirvana-mozi, akkor mindenképp hívják fel, csak ne hagyják, hogy sírjon.

Tommy Lee-ről (akit a rapper Machine Gun Kelly alakít) is nehéz elhinni, hogy ő az a végtelenül romantikus, már-már rettentően kedves csávó, de valahogy mindig balul sülnek el a dolgok, Mick Marsról pedig mindig is tudtuk, hogy egy különc fazon, aki egy leküzdhetetlen betegséggel harcol, de marha nehezen veszi be az ember gyomra a Trónok harcából ismert Iwan Rheonról, hogy nem őt, hanem a Mötley Crüe gitárosát látja. Talán jobb lett volna egy kevéssé ismert színészre bízni a szerepet, és szólni Jeff Tremaine-nek, hogy nem lenne baj, ha Micket nem kezelné karikatúraként, úgy talán átélhetőbb lenne az ő sztorija is.

Néhány ponton ráadásul egyszerűen megváltoztatja a történelmet, elhallgat dolgokat, másképp meséli el őket, ki tudja, miért. Talán azért, mert így sokkal játékfilmesebb lett az egész, de nem ártott volna mondjuk megemlékezni arról, hogy Vince előtt már volt egy énekes a még formálódó Mötley-ben, bizonyos Greg Leon, vagy az, hogy Tommy és Nikki nem csak úgy véletlenül találkoztak anno abban a bizonyos étteremben, hogy zenekarosdiról dumáljanak, de Vince-szel sem egy kerti partin találkoztak, hogy elkezdjék győzködni a közös zenélésről, ráadásul a visszatérése a bandába sem volt annyira egyszerű és összeborulós, mint ahogy azt a film mutatja. És hol van a komplett Pamela Anderson-sztori, amitől Tommy Lee aztán tényleg egészen negatív figurává válhatna? De ezeket a ferdítéseket még hosszasan lehetne sorolni.

Viszont bármennyire is hazudik néhol és bármennyire is pocsék a vége, a The Dirt nem rossz film, abszolút szórakoztatóan mutatja be minden idők talán legsúlyosabban partiképes zenekarának mindennapjait néha kifejezetten zseniálisan (Tommy Lee majdnem teljesen belsőnézetes turnénapja telitalálat), néha pedig meglepően ügyetlenül. A Dirtben a történések sokkal jobbak, mint a kivitelezés, ez a sztori mondjuk annyira erős, hogy bárki kezében viszonylagosan szórakoztatóvá vált volna. Ha nem ismered ezt a történetet, akkor barátkozz vele nyugodtan. Utána garantáltan Mötley-t fogsz hallgatni napokig.

6
  • Érdekes filmen is látni azt az elképesztő őrületet, amire a Mötley Crüe képes volt
  • A színészek viszont a film végére egészen csapnivalóvá válnak
  • Elég sokat ferdít a valóságon

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon