Ha még nem láttad a Fel! című Pixar-klasszikust, akkor szerintünk itt az ideje pótolni. Lehet, hogy be vagy oltva az animációs filmek ellen, de ez a mozi sokkal többet mondd egy felnőttnek, mint egy gyereknek, szóval tedd félre az ellenszenvedet!

A 38 éves bristoli Tom Morgannek nem kell ajánlgatni ezt a gyönyörű kis filmecskét, hiszen a jelek szerint ő már nem csak egyszer ült le elé. A főszereplő bácsikához hasonlóan ő is megtanulta, hogy a kaland odaát van, elment hát Dél-Afrikába, ahol hozzákötözött 100 héliummal töltött ballont egy kempingszékhez, aztán repült vele egy kellemeset

Közel huszonöt kilométeres utat tett meg Johannesburg mellett, majd biztonságosan leszállt. A BBC tudósított a nem mindennapi kalandról, melynek végén emberünk elmondta, hogy szeretne a dologból hagyományt csinálni, sőt, egy verseny létrehozását is tervezi.

Nos, sok sikert hozzá, Tom!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában