A vasárnap esti Juventus-Milan nem volt egy különösebben emlékezetes derbi. Leginkább két dolog miatt fogunk emlékezni rá. Az egyik, hogy a 77. percben az a Dybala rúgta a győztes gólt, akit az 55. percben lecserélt, majd a pályát duzzogva elhagyó Ronaldo helyére hoztak be, a másik pedig ez a lány itt fent.

Neki Ronaldóval és Dybalával ellentétben senki nem tudta nevét, csupán néhány másodpercig mutatta a kamera az első félidő vége felé, de már ez a nyúlfarknyi idő is elég volt ahhoz, hogy több ezer néző felkapja rá a fejét.

Ha pedig egy jó nőről van szó, az internet népe azonnal akcióba lendül. Hamar ki is derült, hogy a szőkeséget Francesca Tajénak hívják, és csinos fiatal lányhoz méltó módon az Instagramon is fent van. Aztán, ahogy ez lenni szokott, az ezt követő napokban a követői száma rendesen meg is ugrott, egészen konkrétan megtizenegyszereződött.

Hétfőn még csak hétezren, ma már közel 77 ezren követik, így mondhatjuk, hogy az alig két másodperces képernyőidő meg is oldotta Francesca életét. Ennyi feliratkozót ugyanis már nagyon könnyen pénzre lehet váltani.

Íme a szerencsés hölgy:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában