Az alvási apnoé egy elég súlyos alvászavar, amely során a légzés alvás közben olykor-olykor abbamarad, majd elindul. Többnyire hangos horkolással jár, az ebben szenvedő beteg pedig gyakran panaszkodhat arra, hogy reggelente fáj a feje vagy a torka, rosszul alszik, és emiatt nappal is fáradékonyabb.

Az egyik lehetséges kezelési módja az, ha az orra helyezett speciális maszkon keresztül folyamatosan levegő jut be a légutakba, így nem alakul ki a hirtelen légszomj, és az alvás során nem áll meg időközönként a légzés.

A CPAP-készülék nyitva tartja a felső légutakat, és nemcsak az apnoét, de az egyik fő tünetet, a hangos, zavaró horkolást is megakadályozza.

Ennyit az unalmas részletekről.

Jared Grey, egy sci-fi szerző és lelkes Alien-rajongó is ebben a betegségben szenved, meg is kapta a maga CPAP-maszkját, azonban ő úgy döntött, belevisz egy kis bulit a dologba. Az Alien egyik híres és nehezen feledhető jelenetét ugyanis kissé átértelmezte: a CPAP-maszkot beleépítette a filmből ismert facehuggerbe, azaz arctámadóba.

Az Alienben nem lett jó vége a dolognak

A skorpióra emlékeztető, farokkal és csápokkal ellátott sárga élőlény ugye az áldozatának fejére tapad, majd miután a száján át bejuttatja a gazdatestbe saját embrióját, szépen lassan eldöglik. Bájos!

Ez pedig már hősünk, aki rendhagyó módját választotta a folyamatos pozitív légúti nyomásos kezelésnek

„Évekkel ezelőtt viccelgettem azzal, hogyha valaha CPAP-maszkra lesz szükségem, akkor egy facehuggerbe helyezem azt. Egy ideje pedig diagnosztizálták nálam az alvási apnoét, és most már saját CPAP-kínzógépem van. Komolyan, ezek a maszkok igazán borzalmasak, és tényleg annyi kellemetlenséget tudnak okozni, mint amennyit olvasni lehet róluk. Szóval úgy döntöttem, miért ne vigyek bele egy kis poént is az életembe, ha már ennyire megkeseríti azt” – összegezte a szerző.

Jared Grey, a Falling into Midnight című kötet szerzője

Íme az arctámadómaszk, több kameraállásból is:

Nos, így kell pozitívan hozzáállni egy betegséghez, mert a humor bizony mindig segít. Bár abba mondjuk bele se merünk gondolni, mi lesz, ha Greynél egyszer csak vastagbélpolipot találnak.

Ez is érdekelhet:

Ez az egyik legkirályabb ágy, amiben sci-fi-rajongók alhatnak

Egy házaspár építette a kölyöknek, hogy végre a saját szobájában aludjon. Szerintünk az ötlet bevált.

(forrás: BoredPanda)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában