Az internet nagyon sok szempontból a világ egyik legsötétebb helye, ahol lassan tényleg szükség lenne némi isteni közbeavatkozásra.

Az idők szavát a római katolikus egyház is meghallotta, és múlt hét szombaton Ferenc pápa boldoggá avatta a 2006-ban, 15 éves korában leukémiában elhunyt olasz srácot, Carlo Acutist. A boldoggá avatásra azután került sor, hogy az egyház idén júniusban hivatalosan is elismert egy Acutisnak tulajdonított csodát.

A csoda még februárban történt, amikor egy hétéves brazil fiú egy nagyon ritka és súlyos betegségből gyógyult fel, miután rendszeresen Acutishoz imádkozott. Az egyház a boldoggá avatással azt ismerte el, hogy az olasz fiú halála után a mennyekből is hatást gyakorol az élők világára. A szentté avatáshoz arra lenne szükség, hogy még egy csodát tulajdonítsanak neki, ami ha összejön, Acutis az internet védőszentjeként csatlakozhatna a katolikus egyház által elismert tízezer másikhoz.

Róla van szó

Boldog Carlo Acutis életében nagyon érdeklődött a számítástechnika és a vallás iránt, annyira, hogy 11 évesen létrehozott egy weboldalt, melyen az egyház által elismert csodákat katalogizálta. Emberként is jól vizsgázott, rendszeresen kiállt bántalmazott osztálytársai mellett és a hajléktalanokat is segítette.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés