Morgan Svobodnyt úgy megszívatták a múlt héten, ahogy azt illik. Vagyis ahogy nem illik – karácsonykor, ráadásul a saját testvére tervelte ki az egészet. És csúnya volt, nagyon csúnya.

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy Morgant december 24-én egy ilyen üdvözlőkártya várta a nappaliban:

„A karácsonyi ajándékod ott van a felhajtón”.

Az üzenetet Zach tesó írta alá, Morgan pulzusa pedig vélhetően az egekbe szökkent, majd megrohamozta az udvart.

És amikor meglátta odakint a hófehér Chevrolet Camarót, masnival átkötve, egy olyan üzenettel, hogy:

„Boldog karácsonyt, Morgan!”

Lehet, hogy meg is szédült egy kicsit.

Aztán még jobban, amikor rájött, hogy csúnyán faszra vették rászedték. Merthogy volt egy cetli a járgányban, amely nem igazán dobta fel a húgi napját: a Chevi bérelt, ráadásul a számlát visszavitelkor ki kell egyenlítenie – természetesen az „ünnepelt” Morgannek.

De Zachnek ennyi nem volt elég:

mellékelt tesójának néhány gyorséttermi kupont is, hogy azért ne szomorkodjon annyira.

Zachet ezek után nemigen tüntetnénk ki az Év testvére díjjal, de egy mestertroll címre tuti pályázhatna. Morgan szerencsére nem rágott be nagyon – legalábbis kiheverte a történteket –, mert kinyomta Twitterre a nem mindennapi sztorit, az internet népe pedig nem bírt betelni a szívatással. (Persze azért nem csodálkoznánk azon, ha titokban egy-két pofon elcsattant volna.)

morgan✨ on Twitter

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés