A 252 éves aukciósház, a Christie's elárverezte a Portrait of Edmond Belamy nevű képet, melynek az a különlegessége, hogy ez az első olyan portré, melyet teljes egészében egy tanuló algoritmus hozott létre. Úgy gondolták, hogy 7000 és 10 000 dollár közötti összegért talál majd gazdára, ehelyett a névtelenséget kérő vevő végül 432 500 dollárt fizetett érte.

A kép végülis az Obvious nevű csapatnak köszönhető, mely három huszonéves francia fiatalból áll, akik a GAN (Generative Adversarial Network) nevű tanuló algoritmusuknak megmutattak egy rahedli történelmi portrét, majd arra utasították, hogy csináljon egyet magától. A képet ezután kinyomtatták (!), bekereteztették, rányomtatták még a GAN algoritmusának néhány sorát, aztán már csak egy unatkozó milliomost kellett találniuk, aki mindezért hajlandó pénzt is fizetni.

A jó hír, hogy ha te is kinyomtatod a művet, akkor gyakorlatilag neked is lesz egy 122 milliós műalkotásod, anélkül, hogy akár egy tízezrest is költenél rá.

Az egész sztori kis szépséghibájára a The Verge világított rá, amikor kiderítette, hogy az Obvious tagjai az egész művelethez valószínűleg egy 19 éves mesterségesintelligencia-művész (mert már ilyen is van), bizonyos Robbie Barrat algoritmusát használta fel. Szakértők szerint ráadásul nem csak ihletet merítettek Robbie-tól, de a GAN lényeges elemei konkrétan megegyeznek a Barrat által korábban leprogramozott kódsorokkal.

Az alkotás

Az Obvious időközben még egy közleményt is kiadott, amiben köszönetet mondtak Robbie Barratnak, aki nagy hatással volt a munkájukra. A közleményben nem győzik hangsúlyozni, az egész sztori igazából a technológiai fejlődésről szól. Még jó, hogy mondják, mert innen, ahol mi ücsörgünk, a dolog úgy néz ki, hogy sikerült meghekkelniük egy gazdag kultúrtechsznob pénztárcáját.

Meglátjuk, mi lesz. Az biztos, hogy ha kiderül, hogy nem csak nagy hatásról, hanem a szellemi tulajdon megsértéséről van szó, a 19 éves Robbie Barrat egy igen izmos számlát is benyújthat a nagy technológiai újítóknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés