Mondhatni olyan ritkán írunk színházról, hogy az már fehér holló, de ez most jótékonyság és sport is, meg Audrey Hepburn és Quentin Tarantino, melyek már nagyon is a profilunkba vágnak. Mondjuk, hogy hol, mikor és mi lesz, a lényeg: SUHANJ a színházba krimire be!

Az Orlai Produkciós Iroda által a Belvárosi Színházban 2016 áprilisának elején bemutatott Várj, míg sötét lesz című darab április 26-i előadásának bevétele Magyarország első integratív edzőtermének építését támogatja. A SUHANJ! Alapítvány által létrehozott SUHANJ! fitnesz látás- és mozgássérültek számára egyaránt akadálymentes, de ép vendégek számára is nyitott lesz, megnyitása májusban várható.

Az előadásban a SUHANJ! társalapítója, Kovács Patrícia vak lányt játszik. A darab számtalanszor aratott nagy sikert a világ színpadain, Quentin Tarantino is szerepelt egyik felújításában, az Audrey Hepburn főszereplésével készült filmváltozat (Wait Until Dark) pedig örök klasszikus.

A történet

Három idegen férfi találkozik egy üres lakásban. Keresnek valamit, ami a háziaknak nem jelent semmit, nem is emlékeznek, hogy hová tehették, de a három idegen közül egy tisztában van vele, milyen sokat ér. Hogy mi ez a valami, és miért olyan fontos, azt csak ez az egy szereplő tudja. Mindenkinél kiszolgáltatottabb azonban a hamarosan hazaérkező háziasszony, a gyanútlan Susy, akit még a látása sem segít abban, hogy felismerje az egyre növekvő veszedelmet. Bravúros szerepjátékok egész sorával próbálják a bűnözők kiszedni belőle azt, amiről fogalma sincs. Igazi macska-egér játszma kezdődik, és a növekvő sötétben összemosódik, ki az üldöző és ki az üldözött.

Nálunk a szereposztás a következő:

Kovács Patrícia - Susy

Szabó Kimmel Tamás - Mike

Nagy Dániel Viktor - Roat

Ficzere Béla - Carlino

Hováth Virgil - Sam

“Kovács Patrícia úgy hozza ezt a vakságában bizonytalan, őzikeszerű nőből vagány nyomozóvá keményedő Susyt, hogy arra a tökéletesnél pontosabb szót nemigen találhatunk; nagy játékszeretettel, könnyedén ugorja meg ezt a nagyon magasra tett lécet. Végletekig hiteles vakságábrázolása zavarba ejtő, hogy aztán sarokba szorított, támadásra kész thrillerhősként is kifogástalant alkosson. A Várj, míg sötét lesz  egyértelműen Kovács Patrícia jutalomjátéka.” - írja az első bemutatóról a 7óra7.blog.hu, ami igen jó dolgokat sejtet a klasszikus darabról.

Jegyek kizárólag a Suhanj! Alapítványnál vásárolhatók az április 26-i előadásra, itt tudhatsz meg több részletet.

(Fotók: Orlai Produkciós Iroda, IMDB)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés