Bekerült egy olyan lehetőség az appba, amihez hasonlót randialkalmazás még nem látott, és ami olyan klasszul sikerült, hogy simán jár nekik ezért egy kis ingyen reklám.

A Swipe Night nevű fícsört már egy ideje promózták, de egészen a mai napig nem igazán volt világos, hogyan is fog zenélni a gyakorlatban. Miután kipróbáltuk, ki merjük jelenteni, hogy az egész egy hatalmas ötlet, és a kivitelezéssel sincsenek bajok.

A Swipe Night gyakorlatilag egy minisorozat, amit az alkalmazáson belül lehet elindítani, és melynek egyes pontjain ugyanúgy balra vagy jobbra húzással dönthetsz arról, hogyan folytatódjon a sztori, ahogy a többi felhasználó adatlapjai között is szoktál válogatni.

A történet egyébként azzal indul, hogy elmész egy házibuliba, amit annak apropóján szervezett egy kedves neonruhás lány, hogy egy üstökös elhalad a Föld mellett, és szabad szemmel is láthatóvá válik. Ha te is azt gondolod, hogy az egész sztori abból áll majd, hogy szemezgetni kell a buli résztvevői között, akkor hozzánk hasonlóan téged is ér majd néhány meglepetés, de annyira, hogy többet nem is árulnánk el, mert az már spoiler lenne. (Igen, pont annyira sikerült jól a minisorozat első epizódja, hogy ezen a ponton ne akarjunk róla többet elárulni.)

Az pedig csak egy dolog, hogy a megvalósítás is teljesen rendben van, de az epizód után az app összeválogat neked olyan felhasználókat, akik ugyanazokat a döntéseket hozták meg, melyeket te is.

A Swipe Night hetente újabb epizódokkal bővül. Nem azt mondjuk, hogy úgy várjuk miatta a jövő szombatot, ahogyan a Trónok harca újabb részeit vártuk anno, de mindenképpen egy remek lehetőséggel és egy kiváló ötlettel gazdagodott a világ egyik legnépszerűbb randiappja.

Így tudod megnézni előfizetés nélkül, kinek tetszettél a Tinderen

Nem kell kifizetned érte tízezer forintot egy hónapra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában