Elindult a tévében a NOS4A2, vagy egyszerűbben kimondva Nosferatu, és egyelőre vegyesek az érzéseink, de két rész után az istenért se akarnánk kiszállni a pokoli autóból.

Joe Hill neve lehet, hogy nem mond sokat, pedig kellene, ha horrorrajongó vagy, ő írta ugyanis a Szarvak (Horns) című regényt, amiből Daniel Radcliffe-fel készítettek filmet, most pedig a NOS4A2-t vették elő, amiben bőven elég tartalom van ahhoz, hogy ne is film, hanem sorozat legyen belőle. Nem véletlenül nevezte 2013-ban egy rakás magazin, köztük a Time is az év egyik legjobb könyvének, elég ügyesen megírt, és meglepően rémisztő sztoriról van szó, ami még Stephen Kingnek is becsületére vált volna.

Mert van itt minden: fura tinilány, egy fura, néha önálló életet élő autó, egy fura sofőr, fura gyerekrablások, és egy fura világ, ami persze tündibündinek tűnik elmondás alapján, de legalább annyira tündibündi, mint egy Napalm Death-album. A sztori főhősnője Vic, aki egy különc tinicsaj, művészsuliba készül, de szüleinek semmi pénze, ráadásul folyton veszekednek és a válás szélén állnak. A lány imádja a motorját, amivel hobbiszerűen száguldozik az erdőben, mikor rálel egy fura hídra, amelyről rövid úton kiderül, hogy igazából már évek óta lebontották, mert veszélyes. Most ez vagy egy önvisszaépítő híd, vagy egy hídszellem, vagy Vicnek le kellene állnia a kábszival.

Mindegy is, a lényeg, hogy egyszer csak Vic áthajt a hídon, és rövidesen rájön, hogy ha ezt teszi, mindig pont ott terem, ahol lenni akar. Ahelyett, hogy Hawaii-ra gondolna, ő mindig igyekszik megtalálni elveszett dolgokat, aztán egyszer Iowában terem, ami szintén nagyon nem Hawaii. Találkozik egy lánnyal, Maggie-vel, akinek szintén van egy erős képessége, ha belenyúl egy pici zsákba, és jól belekotor, úgy könyékig, akkor Scrabble-betűkből mindig ki tudja rakni a feltett kérdésére a választ. Kíváncsi lennék, mi lenne, ha azt kérdezné, hogy melyik a leghosszabb magyar szó, mert az eltöredezettségmentesítőtlenítetthetetlenségtelenítőtlenkedhetnétek-et kirakni viszonylag elég durva kínszenvedés lenne.

Meg-szent-ség-te-len-ít-het...

Vicnek azonban jobb dolga is akad, hiszen egy nagyon ijesztő fickó, bizonyos Charlie Manx egy Rolls-Royce Wraith-tel járja az utakat, és gyerekeket rabol, hogy elvigye őket oda, ahol minden szép és jó, saját földjére, Karácsonyországba, ahol a rosszkedv bűntetendő, és minden nap karácsony van. Ez az az ország, ahol minden bizonnyal Charlie Sheen is él. Manx természetfeletti erőkkel bír, az autója rendszáma pedig NOS4A2 (Nosferatu kiejtve, de igen, olyan, mint valami ki nem adott Prince-dal címe), és furcsa módon képes a fiatalodásra.

A NOS4A2-nak az a legnagyobb erénye, hogy tényleg nagyon egyedi a hangulata, a főhősnőjének pedig végre egy teljesen átlagos tinilányt választottak, akiről tényleg el tudod hinni, hogy problémái vannak, aki nem egy kigyúrt, vékony topmodell, hanem egy teljesen átlagos testalkatú, széparcú színésznő, Ashleigh Cummings pedig lazán elviszi a hátán az egész sorozatot. Érdekes a karaktere, de sajnos az első két részben iszonyúan sok teljesen időhúzásnak tűnő drámát kap a nyakába, ahelyett, hogy a természetfeletti szálat kezdenék kibontani óriási erőkkel.

Charlie Manx egyelőre egy teljesen megfejthetetlen figura, ránézésre perverz és ijesztő, az ilyen karaktereket pedig Zachary Quinto kisujjból rázza ki, most sincs másképp. Az őket körülvevő karakterek viszont egyelőre eléggé jelentéktelenek, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy eddig sokat árult el a sorozat arról, hogy mennyire kell félni tőle. Mármint nem a minőségétől, hanem úgy konkrétan arról, hogy mennyire ijesztő ez az egész, mert vannak itt átalakuló gyerekek, szülőgyilkosságok, természetfeletti erővel játszadozó lányok és fiúk, de mintha a megszokottnál kicsit komótosabban haladna a sztori, és ez nem biztos, hogy jót tesz neki.

Oké, persze, valamit hagyni kell a második évadra is, ha lesz, és mivel egyetlen könyvből áll a sztori (amiben a közepén van egy kis csavar), kicsit fel kell hígítani a történetet, viszont sokszor van olyan érzése az embernek, hogy bár tényleg viszi az egészet előre a hangulata, a sorozat nem mer elég tökös lenni. Ha egy kicsit odamar, akkor egyből visszavesz, pedig amikor már az ember már tévében is olyan kőkemény élményekhez van szokva, mint a Csernobil, lehet, hogy feszesebbre lehetett volna venni az egészet, és odacsapni a nézőnek egy akkora pofont, hogy fel se álljon belőle.

Ami viszont eléggé zavaró, az a casting, mégpedig Vic szüleinek castingja, mert sem az anyja, sem az apja nem tűnik sokkal idősebbnek a gimis évei végén járó lánynál, mondanánk, hogy oké, fiatalon szülte az anyja, de nem ötévesen, vagy csak Vic helyére kellett volna egy olyan lányt találni, aki egy kicsit fiatalosabb arcú, de mindegy, most már ez van.

Így sem rossz a helyzet, a NOS4A2 bőven szerethető, és mi is rácsúsztunk, csak félünk, hogy túl sok lesz az időhúzás, és hogy végül az a Rolls-Royce Wraith majd magától lekanyarodik az útról egy kevésbé izgalmas, jól kivilágított útra. Egyelőre az év kellemes meglepetései között van a sorozat, úgyhogy érdemes adni neki egy esélyt. Itthon az AMC adja hétfőnként 22:45-től.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon