Attól félsz, hogy spórolnak majd a látvánnyal? Akkor van számodra néhány megnyugtató infónk.

A Variety ugyanis megtudta, hogy a Marvel Studios minden egyes Disney+-ra tervezett sorozata mögé odapakolja egy egész estés film költségvetését.

Ez számokban azt jelenti, hogy a tervek szerint

100 - 150 millió dollárba kerül majd egy hat vagy nyolc részből álló sorozat, ami körülbelül 12 - 15 millió dollárt jelent epizódonként.

Ez persze nem tűnik önmagában annyira soknak, de ha számításba vesszük, hogy a Netflixen futó Marvel-sorozatok, úgymint a Daredevil, a Jessica Jones, a Luke Cage vagy az Iron Fist epizódonként átlagosan 3,8 millió dollárból gazdálkodtak ki egy-egy részt, már mindjárt más az összkép.

A Variety szerint Maga Kevin Feige tartott értekezleteket a stúdió fejeseivel, hogy a látvánnyal biztosan ne legyen probléma. Némi kreativitásra ugyanis mindenképp szükség lesz a munkálatok során, hiszen egy film esetében két órányi anyagot kell produkálni, míg a sorozatok esetében ugyanennyi költségvetésből hat vagy nyolc órányi műsort kell letenni az asztalra.

Hogy azt is tudd, pontosan milyen sorozatokról van szó, ajánljuk böngészésre a Marvel filmes univerzum negyedik fázisának menetrendjét:

Íme a Marvel filmes univerzum negyedik fázisának menetrendje

Készen állsz a női Thorra, a női Sólyomszemre és az új Pengére? Mert jönnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában